14 °C Budapest
detail of ice cream in couple hands

Ezek lesznek 2021 slágerízei a fagyizókban: ennyibe kerül idén egy gombóc

2021. április 29. 11:08

Az elmúlt egy év megviselte a vendéglátóhelyeket, köztük a cukrászdákat és fagyizókat is, átlagosan 50 százalékkal esett a forgalmuk, ezért nem csoda, ha lelkesen várták a teraszok megnyitását, és a jó időt. A hétvégén el is startolt az idei fagyiszezon - úgy tűnik, rengeteg új íz várja a vendégeket. A Pénzcentrum friss fagyikörképéből kiderül az is, milyen fagylaltok lehetnek a 2021-es év slágerei.

A cikkünk első részében körüljártuk, hogy hogyan érintette a járvány okozta válság a hazai fagylaltozókat, cukrászdákat, és mit várnak a 2021-es szezontól.A Cukrász Ipartestület arról is beszámolt akkor, hogy történetek pozitív változások is a járvány alatt, és hogy idén is megrendezésre kerül az Év Fagylaltja verseny, mégha nem is a megszokott formában. Cikkünk második részében pedig azt mutatjuk be, hogy melyek lesznek 2021 slágerfagylaljait a Pénzcentrum által megkérdezett cukrászdák, fagyizók szerint.

A fagylalt egy nagyon fontos bevételi forrása a cukrászdáknak, sajnos tavaly a pandémia miatt szinte teljesen elmaradt a főszezonnak számító tavaszi időszak és eddig idén sem állunk túl jól, sem az időjárás tekintetében, sem a járvánnyal kapcsolatba. Mindenki már nagyon várja a terasznyitást és azt, hogy visszatérhessen az életünk végre a megszokott rendjébe

- mondta el korábban lapunknak Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke. A lapunk által megkérdezett fagyizók, cukrászdák válaszai is azt igazolták: lelkesen készülnek az új szezonra, újdonságokkal, és megszokott, kedvelt ízekkel is.

Egzotikus gyümölcsök, magvak, sós fagyik, süti-adaptációk

A Tóth Cukrászda a kedvenc ízek mellett minden évben igyekszik új fagylaltok megalkotásával kedveskedni vendégeinek. Többféle íz, textúra találkozását kell harmonikusan elkészíteni - mondta el Tóht István.

A Mónika Fagylaltozó és Cukrászda szintén azt közölte: évek óta töretlen a gyerekek körében a rágógumi ízű fagyi (Nube) népszerűsége, viszont minden évben vannak újdonságok is. Az idei évben pedig feltehetően

az egzotikus gyümölcsös, kekszes-karamellás vonal lesz jelen.

A Fagyi Pont idén is kísérletezik a népszerű sütemények fagylalt verzióinak elkészítésével. A tavalyi év nagy slágere elmondásuk szerint az Eszterházy volt, amit az eredeti recepthez hűen, konyakkal, fehércsokival és tojással készítenek. Biztosak abban, hogy a sütemény/torta ízű fagyik töretlen sikert fognak aratni 2021-ben is.

Emellett kísérletezünk egyre több vegán ízzel is, mert ezekre évről évre egyre nagyobb igény mutatkozik. A gyerekek nagy kedvence a "vakáció", aminek az ötletét egyik kedves vásárlónk adta, ebben a fagyiban kedvenc 4 íze találkozik egy gombócban, a csoki, az eper, a vanília és a málna, így nem kell választania, eheti mindegyiket :) Az én személyes kedvencem a "fekete ördög" ami kávé fagyi brownie darabokkal, valamint a mangó. De a legnépszerűbbek nálunk összességében a pisztácia, a sós karamell és az áfonyás sajttorta

- mondta el Tereczky-Baksza Titanilla a Fagyi Ponttól az idei év slágízei kapcsán.

A Gelarto Rosa szintén sütemények, ételek újragondolásában gondolkodik idén. Szeretnének az olyan ízekkel, mint a Rákóczi túrós vagy Meggyleves a magyar vendégeknek kedveskedni.

Németh Ágnes a minusz11-től a tejkaramell és a bergamottos fehér csokoládé fagylaltokat ajánlotta nagy szeretettel a kollekciójukból, és úgy véli:

a meleg napokon biztosan ismét nagyon népszerű lesz a hűsítő Sudachi citrom fagyi.

Az Erdős és fiai Cukrászda cukrásza szerint az ízek terén kétféle trend is megfigyelhető: egyrészt egyre többen szeretik a “tiszta” ízeket, amikor egy tökéletes állagú fagylaltban egyetlen, jól megkomponált ízvilágot kapnak. Ilyenek a tökmag, a mangó, rózsaborsos vanília, és persze a legfinomabb magvakból (pisztáciából, a makadámdióból, pekándióból) készülő fagyik, és az alkoholos fagylaltjaikat is ide sorolta: a gin-tonikot, az Irsai Olivért, a forraltbor fagyit. Említette még a fűszeres fagyikat is, mint a mascarpone bazsalikommal, a rozmaringos málna, vagy a kakukkfüves őszibarack.

Ezzel párhuzamosan nagyon sok rajongója van az összetettebb fagylaltoknak, amikor a tölcsérre kenve egy komplett desszertet kap a vendég: sütifalatokkal, krémekkel, gyümölccsel gazdagítva. Erre a legjobb példa az Erdős-fagylalt, cukrászdánk zászlóshajója, mely 100%-os pisztáciafagylaltban ropogós csokidarabkákkal, mandulapiskóta falatokkal, fehércsoki krémmel, liofilizált málnával egy nagyon komplex élményt ad. De ilyen a 2020 nyarán nagy sikert arató mézes tejfölfagyi málnakrémmel, a karamellás brownie-fagyi, a gesztenyeméz citromkrémmel, a sáfrányos túró fahéjas mézkrémmel

- mondta el Erdős Norbert, és hozzátette: idén mindkét kategóriában előállnak új fagyiízekkel. Az eper vadborssal (madagaszkári Voatsiperifery borssal), a sült szilva kardamommal, és a kamilla fagylalt már kaphatóak, és feltehetően cikkünk megjelenésekor már kaphatók az umami csokoládé, a Provence-i tejszín, és a karamellás alma csokis linzerrel ízek is.

A Fragolánál előtérbe kerülnek a magvak, a gyümölcsök közül az egzotikus gyümölcsök a slágerek, továbbá közlésük szerint általánosságban elmondható, hogy a mentes termékek egyre inkább előtérbe kerülnek.

A gluténmentes, a vegán termékek egyre sikeresebbek és kelendőbbek ezen szempontok miatt

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta el lapunknak Tihanyi Eszter, a Fragola tulajdonosa.

Somodi János, a Florida Fagyizó cukrászának meglátása szerint most szintén nagyon trendik az olajosmagvakból készült nyalánkságok, főként enyhén sós formában elkészítve: pisztácia, mandula, kesudió, mogyoró, pekándió, stb. Náluk kifejezetten kedveltek ezen fagylaltok a vendégek körében.

Pár éve például, amikor először készítettünk sós karamell fagyit, félve kóstolták az emberek, hiszen a fagylalt, mióta az ember az eszét tudja, édes. De köszönhetően a gasztroforradalomnak, ma már az egyik legtöbbet keresett fagylaltunk lett. Napjainkra nem csak hogy a sós, hanem az egyéb különlegesen fűszerezett fagylaltoknak is van vásárlóközönsége. Ezen a télen, amikor például a következő szezon újításain törtük a fejünket, bekértünk 12 cég 100%-os prémium pisztáciáját, és mindből fagylaltot készítettünk. Vakteszten keresztül értékeltük őket, és a legjobb eredményt elért fagylaltot fogjuk árusítani az idei szezonban a vendégeinknek

- mondta el Somodi János, és azt is hozzátette, hogy mivel ő maga tejfehérje érzékeny, szívügyének tekinti a gyümölcsfagylaltjaikat, amik a nagy nyári melegben különösen népszerűek. Ezen fagylaltjaik többsége sorbet jellegű, azaz mindenféle adalékanyagtól, tejszármazéktól, színezéktől és térfogatnövelőtől mentes.

Legújabb receptúránknak köszönhetően jópár gyümölcsfagylaltunkban sikerül elérni akár a 60% gyümölcstartalmat is. Bátran ajánlom mindenkinek, aki valamilyen tejfehérje vagy tejcukor érzékenységben szenved, vegán életmódot folytat, vagy csak szimplán egy ízletes gyümölcsös hűsítő élményre vágyik

- mondta el a Florida Fagyizó cukrásza.

A Év Fagyiját idén is megválasztják

A Cukrász Ipartestületet arról is kifaggattuk, lesz-e idén Év Fagylaltja verseny, amelyet tavaly a nehéz körülmények dacára sikerült megtartani, viszont nem úgy, ahogy tervezték. Erdélyi Balázs elnök arról számolt be, hogy idén is voltak nagyratörő terveik: az Év Fagylaltja verseny, a fagylalt fesztivállá nőtt országjáró roadshow-ja idén Debrecenbe kapott meghívást, de sajnos a pandémia miatt

úgy tűnik, hogy 2021-ben sem lehet megtartani a tömegrendezvényt.

Tavaly Székesfehérvárra kaptak meghívást, azonban a járvány miatt a rendezvényt végül nem lehetett megtartani, de a verseny igen. Ezt végül az ipartestület elnöksége újratervezte és régiós elődöntőket szervezett szerte az országban, majd a továbbjutók az ipartestület székházában kialakított tankonyhában fagyasztották le a versenyfagylaltjaikat. Soha nem látott médiaérdeklődés övezte az eseményt.

A résztvevők száma és későbbi beszámolójuk alapján úgy látjuk, hogy szüksége volt erre a versenyre, mind a szakmának, mind a vendégeknek és természetesen a sajtónak is. Ha a rendeletek miatt idén sem lesz más lehetőségünk, akkor újra kétfordulós versenyként fogjuk megszervezni. A zsűrizésben elsődleges szempontként mindig is a minőség állt, a legjobb minőségű fagylaltot keresi a szakmai zsűri. Persze, egy-egy frappáns ötlettel ki lehet tűnni a mezőnyből, amire szükség is van, de ha minőség nem társul hozzá, akkor csak egy jó ötlet marad és nem lesz belőle győztes fagylalt

- mondta el Erdélyi Balázs.

Ipacs Balázs alelnök megerősítette, hogy a tavalyi sikeres versenyt követően idén is hasonló koncepcióval tervezik megszervezni az "Év Fagylaltja" eseményt. Regionális előselejtezőkből, a fővárosi döntőbe továbbjutott fagylaltokból fog kikerülni a győztes. Hozzátette, hogy zsűrizés szempontjából is egyszerűbb a kiváló fagylaltok közül kiválasztani a legjobbat.

Nem cél a gazdaságosságot vizsgálni, a minőségi kézműves fagylalt népszerűsítése a cél

- mondta el végezetül arra a kérdésünkre, hogy szempont-e az Év Fagylaltja választásnál, milyen drága alapanyagokból lehet elkészíteni az adott ízt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem