Rengeteg magyar cukrászda meglépte a váratlan akciót: féláron adják a fagyit, indulhat a roham
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
Idén tizenharmadik alkalommal, május 8‑án megrendezik a Balaton Fagyija választást, amelyre már jelentkezhetnek a régió cukrászai.
A szakértő szerint a hazai epret egyre inkább kiszorítja a mangó a fagyizókban, és 2026-ban visszatérhetnek a kedvelt csokolédés ízek.
A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Újabb magyar gasztronómiai sikert hozott az ősz: Somodi János (Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő) és Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó, Nagykanizsa) is bejutott a 2026-os Gelato Festival World Masters, a világ egyik legrangosabb fagylaltversenyének döntőjébe.
A nyári szezon kiemelt ellenőrzései során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) fokozott figyelemmel vizsgálja a fagylaltozók és a strandokon működő büfék működését.
A rekordmértékű infláció, mely az utóbbi években megtépázta a magyarok pénztárcáit (és az idegeit is), a fagylaltot sem kímélte.
Mi lenne aktuálisabb nyáron, mint a fagyi kérdés?! Hogy készül a jó fagyi, mik a legújabb trendek, újdonságok, helyek, főváros-vidék ellentét.
Az idei nyár sem múlhat el extrém fagylaltok nélkül – most olyan ízek jelentek meg a pultokban, amitől a vendégek csak pislognak: csirkepaprikás, rakott krumpli, töltött paprika...
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések július folyamán.
Amíg egy német átlagbérből akár 3000 gombóc is kijönne, egy magyarnak 1300 gombóc is alig jutna.
A szakértők szerint hat jel árulja el, hogy valódi vagy csak látványos, de gyenge minőségű fagylaltot kapunk.
Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke szerint már olyan közel van az „albán” ár is a minőségi fagylalt árakhoz, hogy ezek alapján nem lehet kiszűrni.
Igen, valódi szárított tücsökkel készül a legújabb extrém fagyi, természetesen az EU élelmiszerbiztonsági szabályainak megfelelően.
Esztétika, íz és ízek harmóniája, állag, kreativitás. Ezek a főbb szempontok döntöttek idén is a Balaton Fagyija győzteséről.
A Pénzcentrum egy szórakoztató és izgalmas kvízzel készült, amelyben próbára teheted tudásodat a fagylalt történetéről, típusairól, és nem utolsósorban a magyar fagyisikerekről is.
Az 50%-os akció legalább 4 különböző fagylaltíz kiválasztása esetén érvényes.
Siófokon a szezon előtt is elég borsosak tudnak lenni az árak.
1970-ben egy havi fizetésből több mint négyezer gombóc fagyit lehetett venni, ma már sokkal kevesebbet.
A kakaóbab drágulása miatt egy csokoládé fagylalt alapanyagköltsége már lassan a pisztácia fagylalttal vetekszik.