Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az átlagoshoz képest nőtt a forgalom, de a tavaly tavaszihoz hasonló nagy felvásárlási roham nem volt az üzletekben az elmúlt napokban; a március 15-i hosszú hétvége miatt ugyanakkor a boltokban vásárlási hullámra számítanak pénteken és szombaton - számoltak be az élelmiszerláncok.
Az új járványügyi intézkedések múlt heti bejelentése után a forgalom növekedése meg sem közelítette a járvány első hulláma alatt tapasztalt mértéket - fogalmazott az MTI kérdésére a CBA kommunikációs igazgatója. Fodor Attila elmondta: múlt csütörtökön átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a CBA boltjainak forgalma, pénteken 20, szombaton pedig 30 százalékos volt a növekedés, de vasárnap elkezdett csökkenni a vásárlások intenzitása, és hétfőtől már csak kissé haladta meg a szokásost. Ünnepek előtt azonban mindig erősödik a forgalom, erre most is számítanak, de kiugró emelkedést nem várnak - jelezte.
A kommunikációs igazgató közölte: változás volt az első hullámban tapasztaltakhoz képest, hogy akkor az alapélelmiszerek iránt nőtt meg kiugróan a kereslet, most viszont a friss termékek, különösen a hús- és hentesáru értékesítése emelkedett többszörösére, bár az alapélelmiszerekből is több fogyott az átlagosnál. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs ok felvásárlásokra, az ellátás folyamatos, a magasabb raktárkészletek mellett a beszállítók is teljesíteni tudják a megrendeléseket.
A Lidl a március 8-tól érvényes szigorítások múlt csütörtöki bejelentését követő két napban érzékelt forgalomnövekedést. A kereslet most is a tartós alapélelmiszerek, a friss húsok, valamint a papíráru, például a WC-papír iránt nőtt meg. A tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabban intézik bevásárlásaikat, így kisebb mértékűre tehető a felhalmozások aránya - közölték.
A március 15-i hosszú hétvége miatt a Lidl élénk forgalomra számít, ami várhatóan péntek délután és szombaton lesz erősebb a megszokottnál. Az áruházlánc szintén azt javasolja, hogy a vevők ne halmozzanak fel feleslegesen sok élelmiszert, mint jelezte, áruházai áruellátottsága biztosított, az élelmiszerek pótlása és a polcok feltöltése folyamatos.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Spar sem számolt be a járvány első hulláma alatt tapasztalthoz hasonló pánikvásárlásról. A vállalat az MTI-vel azt közölte, hogy egyes tartós élelmiszerek, például az élesztő forgalma az új járványügyi intézkedések bejelentése után enyhe mértékben növekedésnek indult, ez a felfutás vasárnap reggelre azonban teljesen el is tűnt. Mint jelezték, vásárlási dömpingre a továbbiakban sem számítanak. A Spar tájékoztatása szerint minden hosszú hétvége előtt forgalomnövekedést tapasztalnak, ez idén sem lesz másképp, de valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint a járvány előtti időkben. Az áruházlánc sem tapasztal fennakadást az áruellátásban.
A Tesco az-t arról tájékoztatta, hogy a korlátozások bejelentése óta nem észleltek jelentős mértékű forgalomnövekedést, ugyanakkor a tartós élelmiszerek, az otthoni sütés-főzés hozzávalói iránt valamivel nagyobb kereslet mutatkozott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók bíznak a biztonságos élelmiszerellátásban és nem érzik szükségét nagyobb mennyiségek beszerzésének - hangsúlyozta a vállalat. A Tesco jelezte, hogy - függetlenül a vírushelyzettől - a hosszú hétvégékhez hasonlóan a mostani is generál majd némi forgalomemelkedést, de kiugró keresletre nem számítanak.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







