9 °C Budapest
Óriási áremelkedés jött el az új évre: ez kerül most 40%-kal többe a magyar boltokban

Óriási áremelkedés jött el az új évre: ez kerül most 40%-kal többe a magyar boltokban

2021. január 14. 11:07

Egy év leforgása alatt bizony az alma szerelmesi lettek a legnagyobb áldozatai a termékek drágulásának. A magyar kedvenc gyümölcsének kilós átlagára ugyanis 12 hónap 42 százalékkal emelkedett, de jóval többe került tavaly év végén a narancs és az étolaj is, mint 2019. ugyanezen időszakában. Van azonban néhány olyan termék is, aminek az átlagára egyetlen hónap alatt, 2020 végén 5-6, sőt 9-10 százalékkal is emelkedett. A legrosszabbul a zöldségkedvelők jártak.

A KSH legfrissebb inflációs jelentése szerint 2002. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. Ez pontosabban azt jelenti, hogy az élelmiszerek ára 4,9, ezen belül az étolajé 13,7, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 11,8, a cukoré 11,7, a munkahelyi étkezésé 10,2, a párizsi, kolbászé 7,8, a liszté 6,8%-kal emelkedett. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 8,8, ezen belül a dohányáruk 14,4%-kal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 2,8%-kal többet, a járműüzemanyagokért 4,5%-kal kevesebbet kellett fizetni.

Egy hónap alatt, 2020 novemberéről decemberre viszont a fogyasztói árak 0,3%-kal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5%-kal csökkent, ezen belül a párizsi, kolbász 2,0, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 1,6, a baromfihús 1,3, a tej 0,7%-kal kevesebbe, az étolaj 2,0, a cukor 1,5%-kal többe került. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 2,6, ezen belül a dohányáruké 5,2%-kal nőtt. A járműüzemanyagokért 3,6%-kal kellett többet fizetni.

Na de mit jelent ez kicsit pontosabban?

A legfrissebb inflációs jelentés összesített termék, illetve szolgáltatás listáját felhasználva a Pénzcentrum elkészítette azt a listát is, hogy a közel 100, a hivatal által folyamatosan monitorozott termékből, szolgáltatásból pontosan melyek drágultak a leginkább egy év, illetve egy hónap távlatából.

Lássuk a medvét

Először is tekintsünk kissé messzebbre, és vizsgáljuk meg azt, hogy 2019 decembere és 2020 decembere között mely termékek vagy éppen szolgáltatások ára emelkedett a leginkább.

Ahogy az adatokból látjuk, 1 év leforgása alatt magasan az alma ára nőtt leginkább a magyar boltokban, 12 hónap alatt 42 százalékot. A magyarok kedvenc gyümölcsét a drágulási lista élén a narancs, és a napraforgó étolaj követte 23 és 19 százalékos áremelkedéssel.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindezeken felül még 4 olyan termék volt, aminek az ára 15 vagy annál több százalékkal emelkedett 1 év alatt, de a top 10-be még a kristálycukor, a Nemzeti Sport, a Multifilter cigaretta, az olaszfelvágott, a kétfogásos napi menü és a szabványméretű levél belföldre is bekerült. Ezekből az adatokból jól látszik, hogy a legjobban dráguló termékek ára az

éves átlagos fogyasztói ár-infláció mértékénél legkevesebb 4,8-szor, de a legkirívóbb esetben (alma) 15,5-ször magasabbak voltak.

De mi történt egy hónap alatt?

Ahogy a legfrissebb statisztikákból látjuk, a paradicsom kilója bizony csúcsdrágulónak számított ősz és tél fordulóján, a piros finomság ugyanis nem kevesebb mint 10 százalékkal lett drágább egyetlen hónap leforgása alatt.
Több mint 5 százalékkal drágult azonban a Sopianae és a Multifilter cigaretta, valamint a gázolaj literének az ára is. De két vagy három százalékkal többe került a 75 ml-es fogkrém, az étolaj, az őrült kávé (200-250 grammos kiszerelés), valamint a pontyszelet vagy filé, illetve a kristálycukor és a sertészsír is. Azt látni tehát, hogy hiába csökkentek általánosságban az élelmiszerárak 2019 november és decembere között, azért bőven találni olyan termékeket, amiknek éppen ellenkezőleg, megszaladt az áruk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 5. szerda
Györgyi
18. hét
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 5. 20:40