A döntést a korábbi tapasztalatok indokolják, mert a vizsgálatok során sok hiányosság derült ki.
Súlyos dolgot találtak a dinnyeárusoknál: azonnal lépett a fogyasztóvédelem, ez már nem tréfa
A szezonban átfogó ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a görögdinnyék minőségének, jelölésének és nyomonkövethetőségének vizsgálatára. Az akció során közel félezer kereskedelmi egységet ellenőriztek, amelynek eredményeként 26 esetben, összesen több mint 19 millió forint bírságot szabtak ki.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve átfogó ellenőrzési akciót indított a nyári szezonban, amelynek középpontjában a görögdinnyék álltak. A szakemberek a termékek minőségét, jelölését és nyomonkövethetőségét vizsgálták a nagykereskedőktől kezdve a kiskereskedelmi láncokon át egészen az út menti árusítóhelyekig. Az akció célja az volt, hogy a fogyasztók biztonságos, kifogástalan termékekhez jussanak, miközben a tisztességesen működő piaci szereplők érdekei is védelmet kapnak - közölte a hatóság.
Az ellenőrzések során összesen 485 kereskedelmi egységet vizsgáltak a szakemberek, amelyekben 426 hazai és 132 import tételt ellenőriztek. Az akció eredményeként 26 esetben szabtak ki bírságot, több mint 19 millió forint értékben. Az ellenőrzés keretein belül 308 kilogramm dinnyét kellett megsemmisíteni két nyomonkövethetetlen tétel miatt.
A szezon elején jellemzően még az import, főként Görögországból és Olaszországból származó görögdinnyék domináltak a piacon, míg a nyár előrehaladtával fokozatosan növekedett a hazai termékek aránya. A minőség összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor egy görög tételt éretlenség miatt kellett kivonni a forgalomból, mivel nem érte el a szabvány szerinti 8 Brix-fokot. Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc központi raktárában pedig egy eladásra előkészített, túlérett, romlásnak indult tételre bukkantak a szakemberek, amely több mint 16 millió forintos bírságot eredményezett.
Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a leggyakrabban előforduló hiányosság a nem megfelelő vagy hiányzó jelölés volt, legfőképp a származási ország és a minőségi osztály feltüntetésének elmaradása a címkékről. A növényvédőszer-maradék vizsgálatok során mind a hazai, mind az import minták, a még folyamatban lévő néhány eredményt leszámítva megfelelőnek bizonyultak; sem határérték feletti mennyiség, sem engedéllyel nem rendelkező hatóanyag nem volt kimutatható bennük.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Dr. Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke elmondta, hogy „a görögdinnye forgalmazása továbbra is jelentős mértékben zajlik út menti, ideiglenes árusítóhelyeken, ugyanakkor az évek óta rendszeresen végzett hatósági ellenőrzések eredményeként az árusítási körülményekben határozott javulás tapasztalható. Ez alapján jelentősebb bírságok kiszabására is elsősorban nagyobb kereskedelmi egységek esetében került sor.”
Az NKFH és a kormányhivatalok szakemberei a jövőben is folytatják az idényjellegű ellenőrzéseket annak érdekében, hogy a fogyasztók asztalára kizárólag biztonságos, megfelelő minőségű és nyomonkövethető termékek kerüljenek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a következetes hatósági jelenlét hozzájárul a tisztességes piaci magatartás erősödéséhez, valamint a hazai termelők és a fogyasztók bizalmának megőrzéséhez.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







