Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
A kormány november végéig meghosszabbította az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árrésstopot, amely eredetileg augusztus végén járt volna le - a rendelet megjelent a Magyar Közlönyben. A döntést Orbán Viktor írta alá, miközben a kereskedelmi szövetség szerint az intézkedés inkább árt a gazdaságnak, mintsem segít az infláció mérséklésében.
Megjelent a Magyar Közlönyben az élelmiszerárak és a drogériai termékek árának mérséklését célzó kormányrendeletek módosítása. A kabinet a korábban bejelentett döntésének megfelelően meghosszabbította az árrésstopot, amelyet eredetileg augusztus 31-ig tartottak volna fenn, de így november végéig érvényben marad.
A rendeletet Orbán Viktor írta alá, és már hatályba is lépett. Indoklás nem szerepel benne, ám a miniszterelnök korábban azt írta: az intézkedés célja "a magyar családok védelme a multinacionális cégek tisztességtelen áremeléseivel szemben."
Az Országos Kereskedelmi Szövetség viszont sürgette az intézkedés kivezetését, mert szerintük az hosszabb távon nem csökkenti az inflációt, ugyanakkor káros a kereskedelemre, a fogyasztókra és az egész gazdaságra is. A szervezet szerint a boltok beruházásokat kénytelenek visszafogni, kevesebb akciót indítani, és nemhogy erősödne, hanem épp nő a kiszolgáltatottságuk a beszállítói árnyomással szemben – ami a mostani áremelkedésekben is tetten érhető.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kutatás az Otthon Start hitelről
Az Otthon Start bevezetésével kapcsolatos fogyasztói attitűdöket és várakozásokat a Bankmonitor és a Pénzcentrum közös felmérésben vizsgálja - kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek részt a kutatásban: a felmérés célja feltérképezni, kik terveznek hitelfelvételt, milyen feltételeket tartanak a legfontosabbnak, és hogyan alakítja a program a vásárlási döntéseket.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







