Kamatdöntő ülést tart a jegybank, turisztikai, beruházási és munkaerőpiaci adatokat is közöl a KSH a jövő héten.
Megszólalt Varga Mihály az alapkamatról: egyre gyűlnek a felhők, nagyon nincs meg az összhang
Varga Mihály világossá tette, hogy a lakossági inflációs várakozás kimondottan pesszimista, jóval alacsonyabbak mind a várakozások, mind a jegybanki célszámok.
Változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát mai kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - erről korábban ma a Pénzcentrum is beszámolt. Ezzel tizenegyedik egymást követő alkalommal döntött a jegybank az alapkamat változatlansága mellett.
Varga Mihály a kamatszint hivatalos bejelentése után megtartotta szokásos expozéját, amelyben az elmúlt hónapokban már megszokott módon ismét kijelentette, hogy továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikai megközelítés indokolt, ennek két fő eleme a pénzügyi stabilitás fenntartása és az inflációs várakozások horgonyzása. Vagyis a jegybank továbbra sem tett utalást arra, hogy a közeljövőben a monetáris kondíciók változását mérlegelné.
A magyar gazdaság teljesítményére rányomja a bélyegét a német gazdaság gyengélkedése. A külső egyensúlyi mutatóink megnyugtatóan alakulnak, a gazdaságban megfigyelhető belső kereslet élénkülése ezt a közeljövőben alakíthatja, ezt a jegybank szorosan nyomon követi - mondta Varga Mihály.
Az inflációs alapfolyamatok a jegybank 3%-os célja felett alakulnak, több területen erős átárazásokat lát a jegybank. A lakossági inflációs várakozások továbbra is magasak. A jegybank elnöke kijelentette, hogy
ennek mutatói nincsenek összhangban sem a jegybanki céllal, sem a jelenlegi inflációval.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A háztartási hitelezés diamikus, ezt tovább élénkítheti az Otthon Start Program. A várható többletkereslet miatt fennmaradhat a magas lakáshitel-dinamika.
címlapkép: Koszticsák Szilárd, MTI/MTVA
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







