A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
A kézhezvétel után rögtön ellenőrizzük a csomag és a benne lévő termékek sértetlenségét. Az átvételt követően nem áll módunkban reklamációt elfogadni - áll az egyik legnagyobb webáruháztól online vásárolt termék nyugtáján. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint egyszerűen tisztességtelen ez a kijelentés és - nem utolsó sorban - a jogszabályokba ütközik. Indul a karácsonyi nagy bevásárlási roham, és minden bizonnyal ez idén még inkább online történik.
Azonban az ilyen és ehhez hasonló átveréseket egy egyszerű próbavásárlással már rég ki lehetett volna szűrni. Sok fogyasztó, ha egyáltalán elolvassa, mi szerepel a nyugtán megijed: vagy azért, mert a kicsomagolás után olvasta el, vagy azért mert szeret olvasni és rögtön a termék kézhezvételét követően tette meg. De teszi is fel rögtön a kérdést: most minden olyan fogyasztói jogtól elesik, amiket esetleg már megtanult(?): hogy például elállhat a szerződéstől, hogy kicserélheti a terméket - sorolja közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Azaz élhet egyrészt a távollévők között kötött szerződésre vonatkozó elállási jogával 14 napon belül vagy érvényesítheti a hibás teljesítésből eredő jogait.
- húzta alá a szervezet. Sokszor lehet azt hallani, hogy tudatos fogyasztóként kell viselkednie az átlag magyar fogyasztónak is.
- tették hozzá.
Vállalkozások nélkül nincs fogyasztóvédelem
Tisztességtelen vállalkozások ezt egyszerű figyelmezetéssel vagy bírsággal most megússzák, megúszhatják az ilyen vagy ehhez hasonló ügyet, ügyeket. Pedig egyszerűen be kellene azokat zárni. Gondoljunk bele, mi történik a fogyasztóval, ha néhány napot már késedelembe esik egy számla kifizetéssel: azonnal kamat, plusz egyszeri költség, majd jön a szolgáltatásból való kizárás.
- írta a FEOSZ.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mire figyeljünk online vásárlás esetén?
Első és legfontosabb, hogy tisztában legyenek a fogyasztók azzal, hogy kitől vásárolnak. Hangzatos webáruháznév mögött mindig kell lennie konkrét cégnek, pontos székhelycímmel, telefonszámmal, adószámmal. Ha ilyet nem találnak a fogyasztók, akkor arról a weboldalról inkább ne vásároljanak, mert könnyen átverhetik őket.
Tőled mennyit von le a bank úgy, hogy észre sem veszed? Nézd át, van-e kedvezőbb számlacsomag, mint a tiéd! Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!
Internetes vásárlás esetén speciális többletjogok illetik meg a vásárlót, így ha meggondolta magát a vásárlást illetően, nem tetszik neki a termék, akkor a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, akkor is, ha a termék hibátlan. Fontos hangsúlyozni, hogy az elállást írásban, igazolható módon szükséges a fogyasztónak megtennie, illetve saját költségén kell a
megrendelt árut a vállalkozásnak visszajuttatnia. Nem csak a vételárat jogosultak visszakapni ebben az esetben, hanem a teljes kifizetett
összeget beleértve az eredeti szállítási költséget is, ha volt ilyen.
Ha hibás a termék, akkor internetes vásárlás esetén is ugyanazok a szavatossági jogok illetik meg a fogyasztókat, mintha üzletben
vásároltak volna. Ennek megfelelően kérhetik elsősorban a termék kijavítását vagy kicserélését, másodsorban pedig vételár-leszállításra
vagy a teljes vételár visszatérítésére illetve a kereskedő költségén történő kijavíttatásra jogosultak. Ezen igények a karácsonyi időszakban
leárazott, akciós termékekre is vonatkoznak - ha a vásárláskor a vevő nem tudott a hibáról.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







