Egy középiskolából kimaradó kínai fiatalból lett a világ egyik legnagyobb sportruházati birodalmának vezetője.
Péntektől elérhető az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató, 1 milliárd forint keretösszegű pályázat - jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az első pályázási időszak november 23-tól 27-ig tart, ezt követően havi rendszerességgel nyújthatók be a jelentkezések 2021. október 29-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig - ismertette Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A támogatás a jármű árának legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében maximum 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A pályázat során magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz. Elsősorban a munkába járást szeretnék segíteni, ezért munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz - jelezte az államtitkár.
Kaderják Péter a kiírás részleteiről elmondta: az érdeklődők által leginkább elérhető árú kerékpárok vásárlását kívánják támogatni, ezért a piaci árak figyelembe vétele alapján a nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzoros járműveké 400 ezer forint. A kerékpároknak megadott műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük. A beszerzés a regisztrált kereskedőknél történhet.
Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása érdekében a dokumentumok ennél a pályázatnál is kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható - mondta.
A pályázat lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. végzi. A pályázatbenyújtási szakasz lezárulta után az IFKA 20 munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, és a döntést követően 10 munkanapon belül a pályázati portálon keresztül kiadja a támogatási okiratot a pályázónak - közölte Kaderják Péter.
Szentkirályi Alexandra kiemelte: az idén februárban elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat. A kormányszóvivő hangsúlyozta, hogy az ITM elektromobilitási programja nem csak a klímapolitikai célokat szolgálja, hanem a gazdaságot is erősíti. Mint mondta, kiemelt figyelmet kell fordítani a közlekedésre, mert ez az ágazat felelős az üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 20 százalékáért.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Felidézte, hogy Magyarország élen jár a környezetkímélő járművek elterjedésében. Az év első felében az uniós tagállamok közül nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A zöld rendszámos gépkocsikból 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején.
Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal sok esetben kiváltható a buszozás vagy az autózás; a kisebb légszennyezéssel, a tisztább levegővel mindenki nyer, és lehetőség nyílik akár életmódváltásra is - fogalmazott Szentkirályi Alexandra. Hozzátette, a pályázat segítségével beszerezhető járműveket az elektromos kerékpárokkal szemben hajtani kell a haladáshoz, az elektromos rásegítés ugyanakkor lehetővé teszi, hogy idősebbek, nem túl jó kondícióban lévők, vagy dombos vidékeken lakók számára is valódi alternatíva legyen a kerékpár a közlekedésben. Felhívta a figyelmet arra is: a pályázatot úgy írják ki, hogy a támogatás segítségével vásárolt kerékpárok a karácsonyfa alá kerülhessenek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








