3 °C Budapest

Jöhet a gigabírság: arra, aki nem visel maszkot még nagyobb pénzbüntetés szabnának ki

2020. október 27. 08:29

Emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: kezdeményezték a kormánynál, hogy a maszkviselési kötelezettség kiterjesztése és az ezzel kapcsolatos ellenőrzések szigorítása érdekében növelje meg a boltokban tetten ért szabálysértőket sújtó bírságösszegek alsó, jelenleg ötezer forintos határát.

Vámos György jelezte: álláspontjuk szerint teljes mértékben helyes és támogatandó szándék a maszkviselés ellenőrzésének szigorítása a kormány részéről, mivel a járványügyi helyzet mostanra drámaivá vált, vagyis akár életek múlhatnak a lakosság felelős magatartásán a nyilvános helyeken - mondta el a Magyar Nemzetnek.

A kereskedőknek alapvető érdekük, hogy folyamatosan biztonságos körülmények között bonyolódjon a hétről hétre erősödő év végi szezon az üzletekben, mérettől függetlenül. Viszont nem lehet minden vevő mellé külön ellenőrt állítani, ezért látványos előrelépést hozhat, hogy a büntetési összeg elrettentő erejű emelése még nagyobb figyelemre készteti majd a vásárlót - fogalmazott.

Hangsúlyozta: nem a bírságolás a cél, ezért nem azt javasolják, hogy már a legenyhébb esetekben is pénzt fizettessenek, hanem azt, hogy a bírságolásra eddig is alapot adó helyzetekben markánsan emelkedjen az alapösszeg. Már eleve visszatartó ereje van, ha a helyszínen megjelennek az egyenruhás rendőrök - jegyezte meg. Vámos György hozzáfűzte, hogy

támogatják azt a szakszervezeti felvetést, miszerint az ünnepi bevásárlások idején nagyobb erővel biztosítsák a láncok a kötelező ellenőrzési feladatok ellátását.

A főtitkár beszélt arról is, hogy amint arra a szeptember 21-i kormányrendelet azonnali hatályba lépését követően a Magyar Nemzetben elsőként hívta fel a figyelmet, a kormányzatnak is hivatalos bejelentést tett a fővárosi maszkrendelet szabálytalanságáról. A fővárosi kereskedők ugyanis visszás helyzetbe kerültek szeptember végétől, mivel Budapest főjegyzője az országos hatáskörű kormányzati jogszabállyal szemben továbbra is az önkormányzat helyben hatályos, tavaszi rendeletét tartotta érvényben, ami jogsértő, ráadásul sokkal enyhébb feltételeket enged meg az üzletekben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A főtitkár szerint az erről szóló hivatalos jelzés megjárhatta az útját a közigazgatásban, és vélhetően jogharmonizációs figyelmeztetéssel járt a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnál. Úgy vélte, ennek lehet az eredménye, hogy hétfőn a főpolgármester a Facebook-oldalán - a valós előzmény részletezése nélkül - jelezte, hogy szerdán a közgyűlés eltörli a kormányrendelettel ütköző, elavult fővárosi szabályt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?