Brutális pénzt zsebelhet valaki szombaton: alig volt még ilyen Magyarországon

2020. január 31. 19:03 1 perc

Még mindig van lehetőség arra, hogy egy szerencsés a több mint 4 milliárd forintos jackpotot, vagyis az Ötöslottó történetének harmadik legmagasabb főnyereményét vihesse haza a hétvégén.

Az Ötöslottón 30 hete nem született telitalálat, így most szombaton már 4,242 milliárd forintért szállhatunk versenybe. A játék 20 éve, egy októberi szombaton tett először milliárdossá egy szerencsést. Az egyedüli nyertes nyereménye akkor közel 1,1 milliárd forint volt, amelyet még nem kísért kiemelt médiafigyelem, mert bár az ország lottólázban égett, jórészt egy új lottójáték, a Skandináv lottó elindulása miatt.

Az Ötöslottó több mint 60 éves története során számos más érdekes számadattal is találkozhattunk. Ilyen például az 1990-es év, amelyhez azóta is több rekord kapcsolódik. Ebben az esztendőben érték el egyetlen sorsoláson a legtöbb telitalálatot (13 darab), de a legnagyobb heti forgalom, több mint 21 millió feladott alapjáték is ehhez az évhez fűződik. Érdemes tehát ezen a héten is szerencsét próbálni, hátha elcsíphetjük az Ötöslottó giganyereményét, a több mint 4 milliárd forintot. A megújult lottóshowt pedig a nagy nyeremények mellett a világszínvonalon éneklő hazai sztárfellépő, Király Linda miatt is megéri figyelni.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső HATOSLOTTÓ aloldalunkon

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02