21 °C Budapest

Ezek a cuccok a magyar hamisítók kedvencei: te is beleszaladhatsz a bóvliba

2019. november 6. 17:30

A hazai lakosságnak csak valamivel több mint fele (56%-a) tartja bűncselekménynek a hamisítványok értékesítését, ami markáns visszaesést jelent a tavalyi eredményekhez képest. A legnépszerűbb árucsoportot továbbra is a ruházati cikkek jelentik a hamis termékek vásárlása során, ugyanakkor az alacsonyabb ár már egyre kevésbé jelent motiváló tényezőt, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.

A válaszadók 12 százaléka vásárolt az elmúlt egy évben valamilyen hamis terméket, ami a korábbi évek trendjei alapján rekordalacsonynak számít, továbbá a megkérdezettek több mint négyötöde (81%) egyáltalán nem is vásárolna hamis terméket, ami mindössze két százalékkal alacsonyabb a tavalyi eredményekhez képest.

A hamis ruházati termékeken kívül - ahol továbbra is az eredetinél alacsonyabb ár a leginkább meghatározó tényező - 2019-ben a hamis termékek választásának fő indoka azok kifogástalannak vélt minősége volt.

Az elmúlt tíz évben a hamis termékek megvásárlásának elsődleges motivációját az alacsony ár jelentette és idén is megerősítést nyert, hogy az életkor és a háztartás jövedelmének nagysága statisztikailag szignifikáns összefüggést mutat a hamisított termékek vásárlásával

- mondta el a kutatás eredményei kapcsán Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára.

A kutatás eredményei szerint a fiatal középkorúak (31-45 évesek), illetve bevételeik alapján az alacsony jövedelműek (első és második jövedelmi ötödbe tartozók) vásároltak a legnagyobb arányban hamis terméket az elmúlt időszakban.

Az idei felmérésben az internetezők kevesebb mint egyötöde (17-18%-a) állította azt, hogy nézett vagy hallgatott nem jogtiszta filmet vagy zenét. Az illegális letöltést választók több mint fele (56%) azzal indokolta a letöltést, hogy nem akar fizetni ingyen is beszerezhető tartalmakért, ami 5 százalékpontos emelkedést jelent tavaly óta. Továbbá ezen válaszadók 70 százaléka egyáltalán nem lenne hajlandó azért fizetni, hogy legális forrásból férhessen hozzá online tartalmakhoz.

Az összes terméktípust figyelembe véve, továbbra is a bizonytalan forrásból származó gyógyszerek elutasítottsága a legerősebb a lakosság körében (92%), ugyanakkor ez enyhe visszaesést jelent a 2012 óta mindig 94-95 százalék közötti értékhez képest. A HENT és a Tárki legfrissebb közös kutatása szerint a ruházati cikkek elutasítottsága a lakosság körében a 2018-as adatokhoz viszonyítva 4 százalékponttal 71 százalékra emelkedett. Az illatszerek és kozmetikumok elutasítottsága terén nem történt változás (82%) tavaly óta. Továbbá a megkérdezettek közel egyötöde (19%) vásárolna, illetve fogadna el illegálisan másolt, letöltött számítógépes programokat, ami összhangban van az elmúlt öt évben mért 15-20 százalékos aránnyal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem bánjuk, ha hamis

A HENT és Tárki közös kutatása azt mutatja, hogy a lakosság kevésbé ítéli meg olyan szigorúan a hamis termékek árusítását, mint 2018-ban: idén csak 56 százalék, tavaly pedig még 63 százalékuk tartotta bűncselekménynek a hamisítványok értékesítését, emellett valamivel több mint egyharmaduk (35%) a fogyasztót is felelősségre vonná (ez 6 százalékpontos emelkedés tavaly óta). A válaszadók 59 százaléka a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat, 66 százalékuk pedig fontosnak tartaná a mostaninál gyakoribb és hatékonyabb ellenőrzést: ez 6, illetve 5 százalékpontos csökkenést jelent a tavalyihoz képest.

A hamisítás veszélyeinek megítélésével kapcsolatban 2018-hoz képest 6 százalékponttal csökkent azoknak a válaszadóknak az aránya (45%), akik szerint a hamisítás valóban veszélyes, ugyanakkor 9 százalékponttal megugrott azoknak a száma (30%), akik úgy gondolják, hogy a jelenség valójában nem jelent igazi veszélyt. A veszélyekkel tisztában lévők csökkenő aránya valószínűleg összhangban van azzal a jelenséggel is, hogy a tavaly mért 56 százalék után idén már rekordalacsony, mindössze 47 százalék gondolja úgy, hogy a hamisítás következményeként munkahelyek szűnnek meg, továbbá 26 százalékról 32 százalékra nőtt a kérdés megválaszolása kapcsán a bizonytalanok aránya.

Az ismerethiányt az is alátámasztja, hogy idén csak a megkérdezettek 61százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a hamisítás miatt komoly bevételektől esik el a költségvetés, míg tavaly ez az arány 68 százalék volt, de a korábbi években akár 70 százalék feletti értéket is elért.

Aggodalomra adhat okot, hogy idén csökkent azon válaszadók aránya, akik tisztában vannak a hamisítás által okozott társadalmi és gazdasági károk következményeivel

- mondta el Németh Mónika. A HENT titkára szerint ez a tendencia azért is jelent problémát, mert a korábbi nemzetközi kutatások becslései szerint hazánkban, az uniós átlagot meghaladóan, évente 11 ezer állás kiesése vezethető vissza a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó iparágakat sújtó hamisítás miatt.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem