A kormány és a főváros heteken belül megállapodhat Budapest kritikus pénzügyi helyzetének rendezéséről.
Jövő héten indítja el webshopját a Spar, amely kezdetben Budapestre és 49 környező településre szállít majd. A 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt.
Kiderült, május hatodikától élesedik a Spar webáruháza, a boltlánc sajtómeghívója szerint a házhoz szállítási szolgáltatás Budapest teljes területén és 49 környező településen érhető el. A 960 millió forintos fejlesztés az év végéig csaknem száz újabb munkahelyet teremt.
- mondta el egy korábbi sajtóeseményen Szalay Zsolt, a Spar ügyvezetője az üzletlánc évértékelőjén.
Az ügyvezető a Pénzcentrum kérdésére azt is elmondta, hogy az utóbbi években a webshop indításának legnagyobb nehézsége az volt, hogy a Spar az osztrák online mintát kívánta mindig is meghonosítani hazánkban, és ehhez idő kellett, de a tesztüzem már hónapok óta folyik.
- tette hozzá a bejelentéshez Heiszler Gabriella. Maczelka Márk azt is elmondta, hogy a SuperShop kártya birtokosok szűk köre már teszteli a webshopot Budapesten. Ami egyben azt is jelenti, hogy 5-6 sparos teherautó már most is járja a város utcáit.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






