Új szintre lép az önvezető teherautók tesztelése Németországban: a Lidl hamarosan vezetőfülke nélküli, teljesen önállóan közlekedő kamionnal szállíthat árut egyik üzletéhez.
Egyelőre nem sikerült megállapodnia Metro áruházláncnak és a szakszervezetnek a dolgozói bérekről és juttatásokról - derül ki a Metro mai közleményéből.
A vállalatvezetés a program első három lépését ígérete szerint már megvalósította, tavaly októbertől 902 munkatársuk, a munkavállalók 40%-a részesült béremelésben. Ezen felül januárban a munkavállalók többségénél kétszámjegyű emelést hajtottak végre - írja a Metro közleményében. Ezen felül a legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5%-kal meghaladó 233 333 forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást.
A közleményben kitérnek arra is, hogy a KASZ követeléseiben foglalt négy témakörben a vállalat vezetése konkrét megoldási javaslatokat tett és mindkét fél törekszik arra, hogy a következő hetekben a dolgozókkal egyeztetve egyezségre jussanak.
Korábban az Atv írt arról, hogy ha április 2-áig nem lesz megállapodás, akkor munkabeszüntetésre kell felkészülni a Metrónál.
Az Atv beszámolója szerint a sztrájkbizottság többek között azt köveleti, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, de a követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, illetve az, hogy a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






