Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
2017-ben a luxemburgiaknak kellett a legmagasabb árat fizetniük a húsért - közel másfélszer annyit, mint az átlagos európainak. Eközben a lengyeleknek - ahol a legolcsóbb volt a hús -, valamivel több, mint az uniós átlag felét kellett kifizetniük, amennyiben húsételt szerettek volna vásárolni. Mutatjuk a pontos adatokat, és azt is, hogy mi a helyzet a magyar húsárakkal.
Amennyiben valaki 2017-ben húst szeretett volna venni Luxemburgban, akkor azt 41 százalékkal drágábban tehette meg, mint az átlagos európai - derül ki az Eurostat friss, vásárlóerő-paritáson számolt adataiból. A második legmagasabb árat osztrák szomszédaink voltak kénytelenek megfizetni, náluk ugyanis 39 százalékkal haladta meg a hús ára az uniós átlagot. Nem meglepő módon az árak a nyugat- és észak-európai országokban voltak a legmagasabbak.
A legdrágább árak egyébként a nem EU-tag Svájcban voltak: itt az uniós átlag közel 2,5-szeresét voltak kénytelenek megfizetni a vásárlók. De magas árakkal szembesültek a már említett országokon kívül Dániában (138%), Svédországban (133%), Franciaországban (132%) és Németországban is (122%). Az uniós átlaghoz Szlovénia volt a legközelebb (100,7%).
Magyarországon arányaiban olcsóbbak a húsárak, mint az uniós átlag, annak mindössze 71 százaléka. A tagállamok közül egyébként csak néhány ország van mögöttünk: Románia (59%), Bulgária (58%) és Lengyelország (57%). Ezek alapján tehát úgy tűnik, hogy Magyarország a legolcsóbb országok között található a húsárak szempontjából.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







