Az egykori autóbusz-pályaudvaron megvalósult fejlesztés során kiemelt szempont volt a helyszín történeti értékeinek megőrzése.
Kihúzták pénteken az Eurojackpot 21. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson bruttó 90 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok.
A 21. játékhét nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:
15, 31, 35, 40, 46; 3, 8
A Szerencsejáték Zrt. honlapján található tájékoztatás szerint a legmagasabb nyerőosztályban (5+2) ezúttal sem külföldön, sem itthon nem volt telitalálat.
A legmagasabb magyar nyeremény nettó 1 209 040 forint volt, ennek két nyertes örülhetett. Az alacsonyabb nyerőosztályokban pedig még több mint 20 ezer magyarnak volt szerencséje.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







