Szeptember végén valóban véget érhet a jelzáloghitelek kamatstopja: ezúttal nem hosszabbítanák meg, hanem végső határidőt szabnának a jelenleg visszavonásig érvényes kedvezménynek.
2017. októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt.
12hónap alatt, 2016. októberhez viszonyítva Az élelmiszerek ára 3,3 százalékkal emelkedett,
A baromfihús ára viszont 12,8 százalékkal csökkent - derült ki a KSH legfrissebb adataiból.
A szolgáltatások ára 1,6, a háztartási energiáé 1,3, ez utóbbin belül a tűzifáé 11,6 százalékkal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 0,8, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,3 százalékkal emelkedett. A ruházkodási cikkekért 0,3, a tartós fogyasztási cikkekért 0,1 százalékkal kellett többet fizetni.
Egy hónap alatt, 2017. szeptemberhez viszonyítva: A fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 4,3, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 2,5, a liszt 2,2, a vaj, vajkrém 1,8, a sajt 1,6, a tej 1,4 százalékkal drágult. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,7 százalékkal a ruházkodási cikkek ára nőtt, a szezonváltás miatt. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 1,0 százalékkal emelkedett. A háztartási energia 0,4 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa 3,8 százalékkal. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,1 százalékkal lett magasabb. A tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások ára egyaránt 0,1 százalékkal mérséklődött.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.






