22 °C Budapest

Jó hír: megmenekülhet a magyar vásárlók kedvence

2017. október 17. 10:00

Még évekig maradhatnak az áruházakban a műanyagzacskók. Hiszen a termékdíjtörvényhez benyújtótt módosításokból kikerülhet a zacskók termékdíjának emelésére vonatkozó rész - írja a Zoom.hu.


A kereskedelemben megjelenő, millió számra gyártott műanyag zacskók egyre nagyobb veszélyt jelentenek a környezetre. Éppen ezért hetekkel ezelőtt a magyar kormány (az uniós irányelvekkel összhangban) beterjesztette a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítást.

A javaslat legmeghökkentőbb része a műanyagzacskók termékdíjának brutális, kilogrammonkénti 57 forintról 1900 forintra való emelése lett volna. Most azonban úgy látszik, hogy

az emelés elmarad és továbbra is megtartják az eddigi 57 forintos termékdíjat.

A beterjesztő bizottság szerint, erre azért volt szükség, mert az uniós jogszabályok is változóban vannak, tehát ennek lezárásáig nem érdemes hozzányúlni a jelenleg is hatályban lévő szabályozáshoz. Így még évekig, a már megszokott mennyiségben maradhatnak velünk a műanyagzacskók és az eladótéri kis, nejlontasakok, amik ráadásul az egyik legszennyezőbb (levegő hatására aprózódó) fajtából vannak.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Magyarország egyébként jelenleg teljesíti az EU-irányelveket, hiszen 2016-os adatok szerint a lakosság évente fejenként átlagosan 83 zacskót használunk el gyümölcsök, zöldségek, pékáruk csomagolására.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?