Foghíjas polcokkal és átmeneti készlethiánnyal szembesülhetnek az Aldi vásárlói az üzletekben
Az állami Szerencsejáték Zrt. regisztrálni fogja azokat, akik játszanak náluk. Ezt az úgynevezett játékoskártyákkal oldják meg, első körben 700 ezer ilyen kártyát már meg is rendelt a cég - írja a Világgazdaság.
Cselovszki Zoltán, a társaság általános vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a vállalat a pénzmosás elleni törvénynek való megfeleléssel összefüggésben játékoskártyát is bevezet. Október elejére várható az a kormányhatározat, amely a piacra lépés előfeltétele a Szerencsejáték Felügyelet engedélye mellett. Ezután leghamarabb novemberben kezdődhet meg a játékoskártyák terítése, első körben 700 ezer kártyát tervez a társaság, ebből a legelső ütemben 150 ezret. A játékosok ezt a tervek szerint ingyen kapják, bár - a lap számítása szerint - a játékoskártyáknak csak az anyagköltsége 980 millió forint.
A nap folyamán reagált a hírre a Szerencsejáték Zrt. is:
"A Játékoskártya szolgáltatásunkkal elsősorban a hagyományos földi hálózatban játszó játékosaink számára tervezünk kényelmi szolgáltatásokat nyújtani. A Játékoskártya kiváltása teljesen önkéntes alapon történik, valamint díjmentes és a hagyományos földi hálózatban egyetlen terméknél sem lesz kötelező a használata. A bevezetésre kerülő kényelmi szolgáltatások révén elérhetővé válik majd játékosaink számára kedvenc lottószámaik megjegyzése, az automatikus nyereményértesítés, sőt a nyereménykiutalás is. A Játékoskártya használatával fokozódik a játékosok biztonsága, hiszen elveszett nyertes szelvényeik után járó nyereményüket kártya nélkül más nem veheti át. A Játékoskártya révén a kártyabirtokosok egyedi akciókban, promóciókban is részt vehetnek majd. A játékoskártya bevezetése a Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervezési tevékenységét is támogatja, mivel a kártya önkorlátozási funkcióval is rendelkezik.
A Játékoskártya első körben saját lottózóinkban és kiemelt partnereinknél lesz elérhető, és egy papír alapú regisztrációs űrlap kitöltése után kapják meg a játékosok, akik rögtön használhatják is azt szelvényeik feladásakor."
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






