Fokozatosan megszűnik az újságárusítás az Aldi boltjaiban, az átalakítás már több helyen elkezdődött.
Több mint 6200 jogsértést tár fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban, a kár 110 milliárd forintra rúg - írja a Magyar Idők.
A legnagyobb kihívást tavaly is a közteherviseléssel kapcsolatos visszaélések leleplezése jelentette. Az esetek közül 2600 alkalommal kezdtek vizsgálódásba költségvetési csalás miatt a pénzügyi nyomozók, az ügyek együttesen százmilliárd forintos kárt okoztak az államkasszának.
Az áfacsalások elkövetői az utóbbi időkben nemigen változtattak módszereiken. A bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, hogy a visszaélések továbbra sem korlátozódnak egy-egy termékre: a tettesek azt figyelik, mely árucikkek azok, amelyekkel adott időpontban a legnagyobb hasznot érhetik el, így az elkövetők egyszerre akár több típusú termékkel is folytathatják illegális üzleteiket.
Az áfacsalásra leginkább azokat a cikkeket használják fel, amelyek ömlesztve szállíthatók, egyedi azonosításuk nehézkes, vagy egyáltalán nem lehetséges. Lényeges az is, hogy a portékát az ország egész területén keressék a fogyasztók, emiatt a raktárakban is bőven akadjon belőle. Sárközi Alexandra azt is közölte a lappal, hogy az adóhatóság pénzügyi nyomozói tavaly az élelmiszerek piaca mellett a munkaerő-kölcsönzésben is sok gyanús esetet észleltek.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








