Nem mindennapi akcióval jelentkezett a Lidl: a diszkontlánc ezúttal a kerti sütés-főzés rajongóit célozza meg különleges kínálatával.
Augusztusban minden az iskolakezdésről szól a kereskedelemben: áruházláncok sora csatlakozik rá az ilyenkor induló bevásárlási lázra. Mikor kezdődnek a legnagyobb akciók? Hol lesznek a legolcsóbbak az iskolatáskák és a bútorok? Összeszedtük, mikre lehet szükségük a családoknak szeptembertől, és hol, mennyiért tudják ezeket beszerezni.
A nyár utolsó hónapja a kereskedelemben az iskolakezdésről szól: már július végén megjelennek az iskolaszerek a polcokon, de a roham augusztus 20. után kezdődik csak igazán és egészen szeptember első feléig tart. A felkészülés nem csak a tankönyvekről és a füzetekről szól: írószerekre, táskára, tornazsákra, új ruhákra, cipőkre, bútorokra, elektronikai eszközökre mind szükség lehet. Mindent összeadva egy-egy családnak igen megterhelő, akár több tízezer forintos kiadás is lehet az iskolakezdés. Nézzük, hogy mit hol érdemes beszerezni idén, és hogy lehet minél többet spórolni.Mindent egy helyen?
Az Auchan szerint az iskolakezdéshez szükséges kellékek beszerzését egyre korábban kezdik meg a szülők, de idén is augusztus utolsó hetére várható a legtöbb vásárló.
Az egyik legfontosabb teendő a megfelelő iskolatáska kiválasztása: az elsős illetve az alsó osztályos gyerekeknek a szülők szívesen választanak merev felépítésű, ergonómiailag megfelelő táskát, míg az idősebb gyermekeknél a méret, a rekeszek száma, a design és a szín alapján választanak. Az áruházlánc már júliustól kezdve folyamatos akciókkal készül az iskolakezdésre, és ezek szeptemberig folyamatosan tartanak. Így például az iskolatáskák már most is kedvezményesen, 2990 forinttól kaphatóak és a ruházati kínálat iskolakezdéshez kötődő darabjai is akciósak.
A SPAR szerint a vásárlók jellemzően egy helyen igyekeznek beszerezni a termékeket, a kisiskolás füzetektől az egyetemisták laptopjáig, ezért az áruházlánc igyekszik is eleget tenni ennek az igénynek: az iskolaszerek mellett informatikai termékeket, valamint tornadresszt és ünneplő ruhát is kedvezményesen kínál.

- mondta el a KIKA a Pénzcentrumnak. Augusztus 3-tól a bútorlánc minden áruházban elsősorban az iskolakezdésre készülnek: a gyermek-ifjúsági és irodabútor osztályokon a szokásosnál is szélesebb választékkal várják az iskolára készülőket. Augusztus 11-én, csütörtökön este 18 és 22 óra között pedig éjszakai vásárlásra várják a vásárlókat, amikor minden termékre 10 százalék kedvezmény jár.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A barkácsszektorban is érezhető az iskolakezdésre készülés hatása a nyári időszakban, ilyenkor felerősödik a felújítási, renoválási kedv. Cseh László, a Praktiker értékesítési vezetője szerint a legnépszerűbbek a lakberendezési (bútorok, lámpák) és a dekorációs termékek, amin belül keresettek az úgynevezett elsőáras, olcsóbb termékek is, mert a gyermekek ízlése növekedésükkel változik, a szülők pedig ennek megfelelően vásárolnak: az iskolát kezdő diáknak inkább az olcsóbb kategóriájú árut veszik meg és később cserélik tartósabb termékre. Az iskolakezdéshez kapcsolódó termékeket július 28-től kínálja kedvezményesen a barkácslánc.
A számítógép vagy mobiltelefon beszerzése is aktuális ilyenkor, az ezzel kapcsolatos akciókat érdemes kihasználni. A MediaMarkt is készül az iskolakezdésre, ilyenkor a vásárlók leginkább az okostelefonokat, a tableteket, a notebookokat és az e-könyv olvasókat keresik, de megnő az érdeklődés a nyomtatók, a PC-k és a monitorok iránt is - tudtuk meg az elektronikai üzletlánctól.
Az alapvető iskolai felszerelésen sokat lehet spórolni azzal, ha egyszerűbb füzetekkel, tollakkal is beérjük, mert utóbbit például lehet vásárolni 50-60 forintért, de akár 400 forint fölött is. A táska vagy a tornacipő árán is sokat dob a márkajelzés, viszont ilyenkor kifejezetten érdemes egy kis időt szánni a keresésre: outletekben márkás sportcipőket is lehet 10 ezer forint alatt venni.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Váratlan fordulat a húsvéti bevásárlásnál: ezekért az ajándékokért indul meg a roham az utolsó héten
A húsvéti ajándékozás továbbra is stabil része a kisgyermekes családok életének: egy friss friss kutatás szerint a szülők többsége legfeljebb 10 ezer forintot szán ajándékra.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








