Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A tavaly márciusban bevezetett vasárnapi zárva tartás egyik mellékes következménye volt, hogy az üzletek csak reggel 5 óra és este 22 óra között lehettek nyitva. A törvény eltörlésével most ez is megváltozhat, hiszen több korábbi éjjel-nappali is kinyithat.
A jelenlegi ismereteink szerint azoknak az üzleteknek a többsége, melyek korábban nyitva voltak, újra ki akar nyitni - mondta az RTL Klub Híradójának kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Az éjjel-nappalik számát azért csökkentette jelentősen a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény, mert aszerint este tíz órától reggel 5-ig nem lehetett alkalmazottat dolgoztatni a boltban, csak akkor lehettek nyitva, ha a tulajdonos vagy annak hozzátartozója dolgozott.
A nagy kereskedelmi láncok közül csak egy, a Tesco volt, mely éjjel-nappal nyitva tartott tavaly márciusig, az RTL Klub értesülései szerint a cég még nem döntött arról, hogy visszaállnak-e a 24 órás nyitva tartásra, egyelőre vizsgálják, megérné-e nekik.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







