A TikTok-videóban panaszkodó vásárló szerint az ár még egy dolog, de ki sem volt rakva az árusítóhelynél, hogy mennyi az annyi.
Az okostelefonok mellé rengeteg kiegészítőt vehetünk, ráadásul a legtöbb ilyen terméket 10 ezer forint alatt beszerezhetjük, így kiváló ajándék lehet karácsonyra. Melyek a leghasznosabb kiegészítők?
Az okostelefonok mellé rengeteg kiegészítőt választhatunk, sokkal több lehetőségünk van, mint a régi típusú telefonoknál volt. A legtöbb készülékhez már alap, hogy a kijelző védelme miatt tokot és kijelzővédő fóliát használunk, de nemcsak erre érdemes költeni néhány ezer forintot.
Az okoskészülékek megjelenésével radikálisan lecsökkent a telefonok készenléti ideje, azt a problémát leginkább külső akkumulátorral lehet megoldani. Ugyan vannak kisebb kapacitású töltők, a jobb akkumulátorokkal akár 4-5 alkalommal is feltölthetjük a telefonunkat.
Népszerűek a telefonhoz bluetooth-szal csatlakoztatható headsetek és hangszórók is. A headsetekkel kéz nélkül telefonálhatunk, akár munka, akár vezetés közben, míg a hangszórók főleg nyaraláskor jöhetnek jól, hiszen nem kell magunkkal vinni a zenehallgatáshoz szükséges hangfalakat, sőt, akár a strandra is magunkkal vihetjük a minim hangszórókat.
A legjobb döntés egyébként a médiabox lehet, amivel több funkció is elérhető:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Használhatjuk hangszóróként,
- A fényképezőgép távoli kioldójaként,
- Kihangosítóként és
- Lopás gátló funkciója is van.
Egy ilyen készüléket ráadásul már 10 ezer forint alatti áron is beszerezhetünk.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







