7 °C Budapest

Harcba szállt a Tesco a vasárnapi zárva tartás ellen

2015. június 3. 05:51

Két bolttal küzd a Tesco a vasárnapi zárva tartás ellen: bár a jogszabály változásakor, majd (a világörökségi területekre) kiterjesztése után úgy tűnt, egyetlen üzletük sem lesz nyitva, az áruházlánc konkurenseihez hasonló taktikával próbálkozik.

Shell benzinkutaknál működő Expressz üzletekkel veszi fel a harcot a Tesco a vasárnapi zárva tartás ellen.

Jelenleg két Tesco Expressz üzlet van, amelyet a Shell nyitott és üzemeltet két töltőállomásán - az egyik a budaörsi áruháznál, a másik pedig Budapest IX. kerületében, a Haller utcánál lévő töltőállomáson - tudta meg a Pénzcentrum az áruházlánc sajtóosztályától.

Tehát mindkét üzletnek a Tesco a fő beszállítója, és a Shell üzemelteti őket. A Tesco Expressz üzletek március végén nyíltak, és vasárnap is nyitva tartanak a töltőállomások szokásos nyitva tartása szerint.

Ezeken az üzleteken kívül nincs nyitva más Tesco vasárnap.

Az áruházlánc egyébként folyamatosan gyűjti és értékeli a tapasztalatokat. Mint azt lapunknak elmondták, nyilvánvaló, hogy vasárnap az előre nem tervezett, sürgős vásárlások esetében a benzinkutak szerepe felértékelődött, elsősorban a környéken lakók, illetve az autóval arra közlekedők számára. A Shell benzinkutaknál működő Tesco Expresszek számának esetleges bővítéséről csak átfogó üzleti elemzés után döntenek majd az elkövetkező hónapokban.

Tapasztalataink szerint a Haller utcai boltban szombat éjszaka voltak vásárlók: az árukészlet hasonlított bármely környékbeli kisboltra, sok saját márkás, akciós termékkel, a non-stop boltokhoz képest alacsonyabb árakkal. A szabályozásnak megfelelően az éjszakai órákban alkoholt nem lehetett vásárolni.

Egyre több a bolt a benzinkúton

A konkurensek is látnak potenciált a benzinkúti értékesítésben, sőt, mondhatjuk, hogy a vasárnapi zárva tartás nyertesei a hét utolsó napján is nyitva tartó benzinkutak, különösen azok, amelyek sűrűn lakott területeken, belvárosokban vannak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A SPAR egy hónapja azt közölte, tovább bővítette termékeinek elérhetőségét az OMV kutakon. Az új töltőállomás shop koncepciót a SPAR express embléma jelzi a vásárlóknak. Ez idáig 20 OMV shop újult meg, és az év végéig ezt még továbbiak követik.

A MOL-nál a vasárnapi szabály bevezetése után 170 helyen nagyjából száz új termékkel bővült a kínálat, megjelentek az alapvető élelmiszerek, a hálózat harmadában pedig van pékáru is. A MOL kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója Lars Höglund az Indexnek elmondta, az elmúlt két hónapban nemcsak több lett a vásárló, de egy egészen új vevői réteg is megjelent a kutakon.

Ráadásul még egy lépést tesz azért a cég, hogy becsalja a vevőket: önálló márkát indítanak Fresh Corner néven. A cél az lenne, hogy ezekben a boltokban akár a mindennapi bevásárlást is el lehessen intézni a szokásos kisbolti árakon. Az új MOL-üzleteket először tíz kúton tesztelik, ha pedig bejön, átalakítják a benzinkutak jelentős részét.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm