32 °C Budapest

Ebben is majdnem lenyomtuk egész Európát

MTI
2015. június 1. 16:03

Értékben 4,9, mennyiségben pedig 3,0 százalékkal adtak el több árut a magyarországi élelmiszerboltok az idei első negyedévben, mint a tavalyi első három hónap alatt; mindkét mutató meghaladja az európai átlagot - közölte negyedéves felmérését a Nielsen piackutató cég.

Az értéket tekintve a törökországi plusz 20,1 százalék után a magyar mutató a második legnagyobb a vizsgált 21 fejlett európai ország rangsorában. Mennyiség szempontjából pedig harmadik a magyar eredmény, a török és a norvég után.

Az európai növekedési átlag az idén az első negyedévben értékben 4,2, mennyiségben pedig 2,4 százalék volt. Ennél nagyobb emelkedést érték szempontjából legutóbb 2012 első negyedévében mutatott a forgalom, míg a mennyiséget tekintve hét éve, 2008 első negyedévében - közölték.

Az átlagár a vizsgált európai országok élelmiszer-kiskereskedelmében 1,8 százalékkal emelkedett, Magyarországon pedig 1,9-cel, az egyik első negyedévről a másikra.

A régióban érték szempontjából a forgalom az első negyedévben 2-3 százalékkal nőtt Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban az előző negyedévihez képest,a mennyiségi növekedés mértéke pedig 1-2 százalék volt. Szlovákiában is mindkét mutató pozitív, de 1 százaléknál kisebb - közölte a Nielsen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Nielsen negyedévenként teszi közzé elemzését az élelmiszer, a háztartási vegyiáru és a kozmetikum európai kiskereskedelmi forgalmáról, huszonegy fejlett európai ország, köztük Magyarország adatai alapján. A vizsgált országok: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia és Törökország.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 13. vasárnap
Jenő
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?