A palackvadász szerint egyetlen nap alatt akár százezer (!) forintot is megkereshet egy kitartó gyűjtő, ő maga is végig kint van a fesztivál ideje alatt.
Osztrák és német minták alapján az üzletek vasárnapi zárva tartásáról és a nyitva tartás rendjének újraszabályozásáról tárgyal jövő héten a kormány - tudta meg a Magyar Nemzet.
A KDNP korábbi javaslatát újratárgyalva elrendelnék az üzletek és bevásárlóközpontok vasárnapi és munkaszüneti napi zárva tartását az alábbi kivételekkel:
- 400 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek,
- trafikok, gyógyszertárak, benzinkutak, újságárusok és virágárusok,
- termelői piacok árusító helyei, vásárok, pályaudvarok és repülőterek, valamint kórházak boltjai,
- a pékáruboltok különszabályok alapján lehetnek nyitva, például vasárnap délig,
- egyéb szabályok vonatkoznának egy bizottság által kiválasztott, törvényben tételesen nem említett, "más típusú egységekre".
A fentiek mellett csak reggel 6 és este 10 óra között lennének nyitva Magyarországon főszabály szerint üzletek, továbbá 2016. január 1-jétől világörökségi területeken nem üzemelhetnének diszkontok, nagyméretű szupermarketek és a hipermarketek (szabályozva ezzel a plázastopot megkerülőket). A kis üzleteket, családtagok által üzemeltetett kereskedéseket nem szeretnék nehéz helyzetbe hozni, az éjszaka üzemelő boltokról és vendéglátóhelyekről pedig továbbra is a helyi önkormányzatok, képviselő-testületek dönthetnének. A szabályok betartását a jövőben is a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrizné.
Az indoklás szerint "mára megérett a helyzet arra, hogy számos nyugat-európai, például az osztrák vagy német mintát alapul véve hazánkban is törvény szabályozza a kereskedelmi elárusítóhelyek nyitva tartását.
Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is".
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






