Drágul az ásványvíz, az üdítő? És ha igen, mennyivel?

Pénzcentrum
2013. május 6. 13:04

Az ásványvíz-szövetség elnöke szerint 25 százalékos áremelést okozhat, ha kiterjesztik a betétdíjas rendszert az eldobható flakonokra és dobozokra is. A környezetügyi államtitkár azonban cáfolta mindezt.

Egy, az Indexen nemrég nyilvánosságra hozott tervezet értelmében a vidékfejlesztési tárca az eldobható italcsomagolásokra is betétdíjat vezetne be, tehát 30 forintot kellene fizetni a műanyag flakonokért és az alumínium-dobozokért is, kivételt csak a tej tárolására is használt italkarton jelentene.

Fehér Tibor, a Magyar Ásványvíz Szövetség elnöke a szelektív hulladékgyűjtési rendszer fejlesztései mellett indokolatlannak és értelmetlennek tartja az ezzel párhuzamosan működő betétdíjas rendszer bevezetését. Mint az InfoRádiónak elmondta: számításaik szerint körülbelül 20-25, maximum 30 százalékkal növelné az egy literre eső termék fogyasztói árát.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kisboltok nem alkalmasak jelenleg a betétdíjas rendszer kiterjesztésére. Vámos György kifejtette: a betétdíjas rendszer bevezetése a kereskedelemben lehetetlennek tűnik, sem a gyártóknak, sem a kereskedőknek erre nincs pénzük. Vélhetően a vásárlóknak sem tetszene ez, hiszen az ő pénzük állandóan bent forogna a rendszerben, vagyis ennyivel kevesebb pénzük marad a pénztárcában - tette hozzá.

Illés Zoltán környezetügyi államtitkár azonban cáfolta, hogy a rendszer bevezetése emelheti az üdítőitalok és ásványvizek árát, mivel a vásárlók visszakapnák a betétdíjat, ha visszavinnék a csomagolásokat, a begyűjtőrendszert pedig az állam építené ki. A termékeken található termékdíjból bejövő pénzből az állam 10 milliárd forintot beruházna ezen rendszerek kiépítésére, így ez se a gyártóknak, se a forgalmazóknak, se pedig fogyasztóknak semmifajta újabb költséget nem jelentene - hangsúlyozta.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Illés Zoltán kitért arra is, hogy a 25 milliárd forintosra tervezett állami bevétel a vissza nem váltott palackok után várható. Számításaik értelmében a bevezetés évében a csomagolások negyedét, majd egyre kevesebb hányadát nem váltanák vissza. Az, hogy mikor vezetik be az új rendszert, a kormány döntésétől függ - tette hozzá az államtitkár.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28