4 °C Budapest

Itt az iPad versenytársa: táblagéppel lép piacra a Microsoft

MTI
2012. június 19. 16:06 1 perc

A Microsoft meg akarja törni az Apple iPad dominanciáját és beszáll a virágzó táblagép üzletbe.

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója hétfőn mutatta be a Surface nevű gépet, amely szerinte "PC, táblagép és valami egészen új". A gép az érintőképernyős készülékekre optimalizált Windows 8 operációs rendszerrel kerül forgalomba, azt azonban nem árulták el, hogy mikor és mennyiért.

Fotó: microsoft.com

A Surface megjelenése fordulatot jelent az alapvetően szoftverekre szakosodott Microsoft üzletpolitikájában, noha Ballmer utalt rá, hogy a konszernnek a hardvergyártásban is vannak tradíciói, hisz egereket, klaviatúrákat, web-kamerákat és játékkonzolokat már készít. A Surface kifejlesztése azonban azt jelenti, hogy a Microsoft versenyre kel hardvergyártó partnereivel, a Samsunggal és a Hewlett-Packarddal, és közvetlen konkurenciát támaszt vevőinek.

Az IDC piackutató felmérése szerint az idén 107,4 millió táblagépet adnak el világszerte, 2013-ban pedig már 180 milliót. Az Apple két évvel ezelőtti megjelenése óta 67 millió iPadot adott el.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 8. 16:06