Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatónak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól.
Az adó - amelynek alapja az indított hívások időtartama és az elküldött üzenetek száma - havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.
A szolgáltatóknak az adót havonta kell megállapítaniuk, valamint az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallaniuk és megfizetniük. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvény indoklása szerint az idei hiánycél csak pótlólagos intézkedésekkel - a költségvetési kiadások csökkentésével és az adóbevételek növelésével - érhető el. A tárcavezető ugyanakkor indoklásában is hangsúlyozta, hogy a távközlési vállalkozások által fizetett ágazati különadó - bár ebben az még érvényben van - 2013. január 1-jétől megszűnik. A telefonadó melletti érvként hozta fel Matolcsy György, hogy az adórendszerben a forgalmi és fogyasztási adók szerepe növekedjen.
A kormány az adóból évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol. Az előterjesztést a parlament név szerinti szavazással, a kormányoldal szavazataival és ellenzéki nemek mellett fogadta el. A gazdasági tárca korábban úgy foglalt állást, hogy az új adó ellenére némiképp javul a távközlési szektor adópozíciója a következő évtől, mivel a távközlési szolgáltatóknak nem kell 51 milliárd forint különadót fizetni.
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone közös javaslatot nyújtott be, azt kezdeményezve, hogy a magánszemélyek előfizetését hétszáz helyett havonta legfeljebb négyszáz forint terhelje, a vállalati előfizetőkét pedig legfeljebb 1.400 forint. A szolgáltatók számításai szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható volna, álláspontjuk ugyanakkor változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja az ország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.
A Telenor időközben már jelezte, hogy mindaddig érvényesíteni fogja áraiban az új percalapú távközlési adót, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Vodafone Magyarország azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta "a szükséges döntéseket". A társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, és szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni - olvasható közleményükben.
A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen pedig úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a hazai gazdaság egyik húzóágazataként jelentős munkáltatói és beruházói szerepet betöltő távközlési iparág minden szereplője számíthat arra, hogy az ország versenyképességének érdekében fenntartható megoldás születik a távközlési adóról.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








