A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) augusztus végén három új piacelemzési határozatban írta elő a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat érintő, a következő három évre szóló kötelezettségeket. A mobil-hangpiacon a nagykereskedelmi árakat ez idő alatt a szolgáltatóknak 40%-kal kell csökkenteniük. A hatóság célja, hogy az intézkedések eredményeképpen az előfizetők mind a vezetékes-, mind a mobiltelefonálásért is alacsonyabb díjat fizessenek.
A hírközlési piac az elmúlt 20 évben jelentős fejlődésen ment keresztül. Míg 1991-ben összesen 3 millió mobiltelefon-hívást kezdeményeztek az előfizetők Magyarországon, addig 2010-ben ez a szám már nyolcmilliárd volt. A hírközlési piacon egyértelművé vált a mobilszolgáltatások vezető szerepe. Hazánkban a mobilpiacon négyszer annyi előfizetővel és több mint kétszer akkora árbevétellel számolhatunk, mint a vezetékes telefonálás piacán.
A szolgáltatók között egyre nagyobb a verseny az előfizetőkért, az NMHH feladata pedig az, hogy ezt a piaci versenyt mederben tartsa, a főbb kereteit kijelölje, meghatározza. A hatóság most kiadott piacelemzési határozataival a nagykereskedelmi verseny tisztességes feltételeinek megteremtésén keresztül a kiskereskedelmi piacra is hatást gyakorol, amivel azt kívánja elérni, hogy a szolgáltatók egyre korszerűbb és olcsóbb szolgáltatásokat nyújtsanak a felhasználóknak.

A hatóság - tekintettel az Európai Bizottság ajánlására - a jövőben új modellt alkalmaz az egymás közötti elszámolásban alkalmazott hívásvégződtetési díjak megállapítására. Az új modell szerint a szolgáltatóknak a jelenlegi 11,86 forint/percről 2013. január 1-jéig 7,06 forint/percre kell mérsékelniük a nagykereskedelmi forgalomban használt mobil-hívásvégződtetési díjaikat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nagykereskedelmi díjak fokozatos csökkenése lehetőséget biztosít arra, hogy mind a mobil-, mind a vezetékes hívások kiskereskedelmi ára, azaz a telefonálók által fizetett percdíjak is fokozatosan csökkenjenek.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







