A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a húsvéti ünnepnapokon - 2011. április 24-én, vasárnap és április 25-én, hétfőn - a társaság saját lottózói zárva tartanak.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján található közlemény szerint a nyitva tartó értékesítőhelyeken (pl. benzinkutak, szórakozóhelyek, stb.), valamint interneten, telefonon, SMS-ben és OTP ATM-eken keresztül a szokott módon lehet majd játékot feladni.
Az adott napi játékok és fogadások sorsolásának, pályázásának rendje változatlan.
Az Ötöslottó főnyereménye egyébként február óta halmozódik, ezen a héten már 1 milliárd forint keresi gazdáját. A legutóbb közölt átlagfizetések alapján hazánkban 1 milliárd forintot közel 7200 havi, vagyis nagyjából 600 évi munkával lehetne megkeresni.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






