Tejhiánnyal magyarázzák a feldolgozók a tej átlagosan 197 forintról 219 forintra drágulását. A termelők inkább külföldre viszik a megtermelt tej alapanyagot, hiszen ott 7-8 százalékkal is magasabb árat kaphatnak érte - írja a Népszabadság.
A KSH adata szerint 11%-al drágult a boltok polcain lévő tej, ami 22 forintos árnövekedést jelent. A fogyasztói árindexben szereplő termékek átlagos drágulása 4,1 százalék volt, jóval e felett teljesített a tej. A kiemelkedő árnövekedés a kereskedők szerint egyértelműen a növekvő alapanyagáraknak tudható be, a nyers feldolgozatlan tej ára 23 százalékkal nőtt 2010-ben.
A termelőknél lévő csökkenő tehénállomány is ugyanakkor közrejátszik a tej drágulásában. Az emiatt és az erősebb export kialakult alapanyaghiány miatt a hazai feldolgozók is kénytelenek magasabb felvásárlási árat kínálni a termelőknek. Az agrárkormányzat továbbra is erőteljesen támogatja a házi tej közvetlen forgalmazását, ezzel még jobban kedveznek a tejtermelőknek, hiszen háztól jóval a 100 forintot közelítő felvásárlási ár felett értékesíthetik a tejet.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







