Csúcstechnológiával védekezik egy Magyarországon is működő csomagolóanyag-gyártó a termékhamisítások ellen. A cég digitális nanorészecskékkel azonosíttatja gyártott termékeit.
A Mondi Bags Hungária Kft. tervei szerint a 2011-től alkalmazott technológia segít hazai és nemzetközi partnerei számára, hogy az egyre súlyosabb kárt okozó hamisítást megelőzzék, illetve hatékonyabban felderítsék. A cég a DatatraceDNA digitális nanorészecskés azonosítási technológiát alkalmazza az idei évtől a csomagolóanyagok jelelölésére.
A technológia lényege, hogy az emberi DNS-hez (angolul: DNA) hasonlóan egyedi azonosító jelzésekkel látják el a terméket, amely jelzést a későbbiekben egy speciálisan kifejlesztett eszköz segítségével egyértelműen be lehet azonosítani. A magyar forgalmazó közlése szerint a digitális nanorészecskés azonosítási technológia korlátlan alkalmazási lehetőséggel rendelkezik az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, továbbá a mezőgazdaság, valamint egyéb iparágak területén mind a hamisítások elleni védelemben, mind a gyakori "átcímkézések" felderítése érdekében folytatott küzdelemben.
A technológiát 2007 óta a Microsoft is használja saját fejlesztésű rendszerével párhuzamosan, emellett 2011-től egy vezetői európai gyógyszergyár is a nanorészecskés azonosítás mellett döntött.
(Forrás: Hamisítás Elleni Nemzeti Testület)
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






