Több mint ezer darab, a 2012-es londoni olimpia védjegyeivel ellátott hamis terméket foglaltak le a brit hatóságok a napokban. Első alkalommal bukkantak fel a piacon a két év múlva rendezendő nyári játékokhoz kapcsolódó hamisítványok - tájékoztat a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
Mintegy 1300 darab pólót és baseball sapkát foglaltak le a napokban London Westminster kerületében a hatóságok, amelyeken az olimpiai ötkarika és a 2012-es brit rendezésű játékok védjegyei szerepeltek illegálisan. A helyi hatóságok rendszeresen ellenőrzik a kereskedők árukészletét, de ez az első alkalom, hogy a két év múlva esedékes sporteseményhez kapcsolható hamisítványokra bukkannak. A hatóságok úgy vélik, a hamis relikviák felbukkanása egyértelmű jele annak, hogy a hamisítók is megkezdték a felkészülést a 2012-es londoni nyári olimpiára.
A westminsteri szuvenír üzletben előkerült hamisítványok mennyisége alapján a szakértők arra következtetnek, hogy a kereskedő nem csak helyben akarta értékesíteni a nagy mennyiségű terméket, amelyek mintadarabjai egyébként jól látható helyen voltak kifüggesztve az üzletben.
Az érintett kereskedő ellen a hatóságok eljárást indítanak, elítélése esetén a gyanúsított nagy összegű pénzbüntetésre, sőt akár börtönbüntetésre is számíthat. A hatóságok remélik, hogy az érintett kereskedő elleni határozott fellépés intő jel lesz mindazoknak, akik a Londonban rendezett olimpiát kihasználva hamis relikviák értékesítésével szeretnének könnyen pénzhez jutni.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







