A nagy étolaj-teszt: káros maradványoktól nem kell tartanunk

Pénzcentrum
2010. szeptember 3. 12:02 3 perc

Napjaink legnépszerűbb konyhai zsiradéka egészséges, már ha tudjuk, hogyan kell használni. Káros vegyszermaradványoktól nem kell tartani a tíz legnépszerűbb napraforgó étolaj esetében.

Az utóbbi tíz évben sokat változott a magyar konyha zsiradék felhasználása. A növényi anyagokat részesítjük előnyben, ezen belül pedig kétszer annyi étolaj fogy, mint margarin. A sertészsírt egyre inkább kiszorította a finomított napraforgóolaj, amely mára az ételkészítéshez legáltalánosabban használt zsiradék lett. A koleszterin elleni keresztes hadjárat nyomán azonban sokan átestek a ló túlsó oldalára, és mindenhez (főzéshez, pároláshoz, sütéshez) ilyet használnak, abban a hiszemben, hogy a legegészségesebb megoldást választják. Pedig a finomított napraforgóolajnak előnyei és hátrányai egyaránt vannak.


A táplálkozástudomány mai állása szerint a legjobb az lenne, ha a napi zsiradékfogyasztásunknak csak egyharmadát adnák a telített zsírsavak, negyven százalékban egyszeresen telítetlen, és a maradék lenne a többszörösen telítetlen. A növényi olajok fontos jellemzője, hogy minél több és minél többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmaznak, annál sérülékenyebb a szerkezetük. Hő hatására transzzsírsavak keletkeznek bennük, amelyek nagyon rossz hatással vannak az erek állapotára. Az olívaolaj vagy a disznózsír jóval kevesebb többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmaz, ezért biztonságosabban hevíthető.

A tesztről

Tesztünkben Magyarország legnépszerűbb finomított napraforgóolajait vizsgáltattunk be. A megbízott laboratórium két nagyon veszélyes szennyező anyagot keresett az élelmiszerben.

A kadmium

A kadmium bizonyítottan rákkeltő hatású, a vesét és a csontok szerkezetét károsító nehézfém.. A termőföldből a növények felveszik, így felhalmozódhat olyan olajos magvakban, mint a napraforgó, a lenmag és a mák.. Az elviselhető heti kadmiumbevitel testsúly-kilogrammonként maximum 2,5 mikrogramm. A növényi olajokban és margarinokban a magyar határérték (a maximálisan megengedhető kadmiumtartalom) kilogrammonként két század milligramm.

PCB

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A PCB-k ideg- és immunrendszeri ártalmakat, pajzsmirigy-működési zavarokat is előidézhetnek, befolyásolják a hormonális rendszert, rákkeltő és magzatkárosító hatásúak. A rövidítés a poliklórozott bifenileket takarja, egy kétszázkilenc különböző rokon vegyületből álló csoportot. Ezek a rettegett dioxinokkal rokon, zsírokban oldódó szerves vegyületek klórtartalmú ipari hulladék szakszerűtlen égetésével, szennyvíziszappal, papíripari hulladékból, de növényvédő szerek szennyezéseként is környezetünkbe kerülhetnek.

Értékelés

Az értékelés a laborteszt eredményei, illetve a címkéken feltüntetett adatok alapján történt, és öt pontról indult. A magasabb pontszám jobb eredményt jelöl. Fő szempontjaink a következők voltak:


Káros összetevők:
Tesztünk a finomított napraforgóolajban található káros anyagok, a rákkeltő kadmium és a rendkívül egészségkárosító PCB-k jelenlétére összpontosított. Mindkét anyag jelenlétét akkreditált laboratóriumban mértük. A laborteszt azzal a megnyugtató eredménnyel zárult, hogy egyik anyag sem kimutatható az olajokban.


A fogyasztók tájékoztatása: Az elhízás korunk egyik népbetegsége, így egy ponttal értékeltük, ha a termék csomagolásán közöltek a kalóriatartalomra vonatkozó információt. A vizsgált olajok felénél hiányzott ez a tájékoztatás (Coop, Kunsági Éden, Sunol, Aro és Sunce), így ezek pont nélkül maradtak. A megfelelő sütőhőmérsékletre figyelmeztető felhívás szintén egy pontot ért: a Sunol kivételével mindegyik megkapta. Csak két termék csomagolásán, a Vénuszén és a Viviolén figyelmeztetnek a sütőolaj rendszeres cseréjére. A szabály szerint elég a gyártót vagy a forgalmazót feltüntetni. A gyártó megnevezése azoknak lehet fontos, akik a hazai termékeket keresik; a magyar forgalmazó ugyanis nem jelenti azt, hogy az étolajat nálunk gyártották. Érdekesség, hogy a tíz legnépszerűbb étolajból négyet ugyanaz a cég, a Bunge Zrt. gyártja.

A teljes cikk és a teszt végeredménye a Tudatos Vásárló magazin Kenyér-Gabona c. számában olvasható.

http://tudatosvásárló.hu/magazin

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?