11 °C Budapest

Valaki megint jól járt: pár nap alatt elfogyott a 7 hónapos támogatás

2010. április 28. 09:17 2 perc

Múlt pénteken lezárta a háztartásigépcsere-programot a környezetvédelmi tárca, mivel 3 hét alatt elfogyott az egymilliárd forintos, a szén-dioxid kvóták eladásából származó keret, amit egyébként 7 hónapra szántak -írja a Magyar Nemzet.

Több civil szervezet is nehezményezi, hogy a pályázati anyag összeállítása meglehetősen időigényes volt, sokan ki is csúsztak a három hétből. Számos szervezetnek azonban mégis sikerült beleférnie ebbe a rövid periódusba: Magyarországon bevett rendszer ugyanis, hogy az egyes gazdasági területek szereplői pályázatíró cégeket keresnek meg, hogy azok segítsék a kiírásban részt vevőket.

A lap úgy tudja, jelen esetben a hűtő-és mosógép-kereskedők ajánlottak jutalékot pályázatíró cégeknek, hogy civil szervezetek számára készítsék el a pályázati beadványt. A kereskedők vélhetően így próbálták meg felpörgetni az eladásokat.

A KVVM-hez az elmúlt három hét alatt nem érkezett panasz a kiírt pályázat túlzott időigényére vonatkozóan.

Mint arról a Pénzcentrum is beszámolt, a környezetvédelmi minisztérium az egymilliárd forintos keretösszegű csereakcióval közel 15 ezer korszerű és energiahatékony háztartási gép beszerzéséhez nyújtott gépenként 60-70 ezer forintos támogatást.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

70 ezres támogatást is kaphatsz hűtőd vagy mosógéped lecserélésre!

Az energiahatékony, új háztartási gépek beszerzésére az időskorúakat, nagycsaládosokat, a fogyatékkal élőket és a regisztrált munkanélkülieket segítő alapítványok és egyesületek pályázhattak. Az egy hónappal ezelőtti kiírás szerint "a pályázatok elbírálása folyamatos, azokat 2010. október 30-ig vagy a keret kimerüléséig lehet benyújtani."

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?