2 °C Budapest

ScienNet-botrány: újabb fejlemények + fontos infók az adózáshoz

2010. február 26. 12:02

A Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága a ScienNet International LLC magyarországi tevékenységével kapcsolatosan folytatott nyomozás jelenlegi adatai szerint különösen nagy mértékű adóhiányt okozó adócsalás bűntett elkövetése állapítható meg, amely miatt a nyomozó hatóság gyanúsítottként hallgatta ki a társaság meghatalmazott képviselőjét.

A képviselő 2009. november 27. napja óta előzetes letartóztatásban van, amelynek határidejét a Bíróság a héten hosszabbította meg további három hónappal. A Bíróság elutasította a gyanúsított és védői által benyújtott, az előzetes letartóztatás megszüntetésére irányuló indítványokat és egyúttal kimondta, hogy a védelem által támadott szakértő személye - aki a védők álláspontja szerint nem adhatott volna szakvéleményt az eljárásban -az eljárásban teljes egészében elfogadható, a szakvélemény megállapításai a megalapozott gyanú alátámasztására - más mellett - továbbiakban is alkalmasak.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a ScienNet International LLC által üzemeltetett weboldal - amelynek elérése a www.sciennet.com oldalon keresztül volt lehetséges - egy Magyarországon elhelyezett szerveren üzemelt, amelyet a nyomozó hatóság tárgyi bizonyítási eszközként foglalt le. A szerver nagy mennyiségű adattartalmát teljes egészében le kell menteni, ki kell értékelni, ezért annak ismételt üzembe helyezése a közeljövőben nem várható.

A nyomozás során több olyan beadvány érkezett a nyomozó hatósághoz, amelyben a 2009. évi személyi jövedelemadó bevallás elkészítéséhez kérnek segítséget, illetve igazolást a magánszemélyek, egyéni vállalkozók.

A Vám- és Pénzügyőrség felhívja e magán és jogi személyek figyelmét arra, hogy az Art és az SZJA törvény rendelkezései szerint a nyomozó hatóság nem adhat és nem is ad igazolást a Sciennet rendszerből bevételek, jövedelmek összegéről. Ennek alapján minden, a Sciennet rendszerből jövedelmet realizált magánszemély, egyéni vállalkozó és gazdasági társaság saját felelőssége, hogy önadózóként, az Art. és az egyéb adózási jogszabályok messzemenő szem előtt tartásával, határidőre tegye meg bevallását, a rendelkezésére álló adatok alapján.(ilyen lehet az adózó saját jogán megismerhető bankszámla kivonatai is)

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A nyomozó hatóság az ügy felderítését több szálon, a soronkívüliség követelményének messzemenőleges betartása mellett végzi, ezért az eljárás során több tanú került kihallgatásra, számtalan házkutatás került foganatosításra, bankszámla-elemzések, lefoglalt iratok és adatok elemzése folyamatos.

A nyomozás során kiemelt figyelmet fordít a hatóság az LLC tevékenységéhez kapcsolódóan felmerült off-shore cégek részére kiutalt, több száz millió forint nagyságrendű összeg jogalapjára, illetve a Sciennet rendszer működésének jogszerűségére is.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?