22 °C Budapest

A legnagyobb mozisikerek 2009-ben

2010. január 4. 15:02

Alig van vége az óévnek, máris megszületett a legnagyobb kasszasikerek tavalyi listája, legalábbis az Egyesült Államokban.

Jó évet zártak a mozik az Egyesült Államokban. Bár a letöltések miatt sokan és sokszor eltemették már a hagyományos mozikat, mégis újra reneszánszukat élik a filmszínházak. Az Egyesült Államokban tavaly 1,47 milliárd jegyet adtak el, amire 2005 óta nem volt példa. Igaz 2001 és 2004 között minden évben ennél több jegy fogyott, akkoriban ugyanis a nagy klasszikus sorozatok (Harry Potter, Star Wars, Gyűrűk ura, Pókember) legfrissebb epizódjai sorban jöttek ki egymás után.

A bevételek most először elérték a 10 milliárd dollárt, köszönhetően az egyre inflálódó jegyáraknak - ez az eredmény mintegy 10 százalékkal haladta meg a 2008-as eredményt. Az utóbbi hetek médiafelhajtásának fényében meglepő lehet, hogy James Cameron legújabb filmje, az Avatar csak ötödik lett a listán, de tény, hogy a film csak decemberben került bemutatásra. (Azóta a film bevételei világszerte elérték az egymilliárd dollárt.)

Tehát a legtöbb bevételt produkált filmek listája 2009-ben a következő:

1.Transformers: A bukottak bosszúja402,1 millió $
2.Harry Potter és a félvér herceg302,0 millió $
3.Fel! 293,0 millió $
4.Alkonyat - Újhold284,6 millió $
5.Avatar 283,8 millió $
6.Másnaposok277,4 millió $
7.Star Trek256,7 millió $
8.Báránybőrben209,1 millió $
9.Szörnyek az űrlények ellen 198,4 millió $
10.Jégkorszak 3. - A dínók hajnala196,6 millió $

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom