Kampánytémává válhat az alkoholizmus a jövő évben esedékes brit parlamenti választásokon. A Konzervatív Párt szilveszterre állt elő a probléma kezelésére tett javaslatával.
532 fontos - több mint 150 ezer forint - számlát kapnának a túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba kerülők Nagy-Britanniában, ha a konzervatív párt diadalmaskodik a legkésőbb jövő júniusban megrendezésre kerülő brit parlamenti választásokon. A végösszegből kedvezményt kaphatna az a beteg, aki hajlandó részt venni egy, az alkohol veszélyeit bemutató oktatáson - írja a DailyMail.
A politikusok szerint a drasztikus lépést két ok teszi szükségesség. Az egyik, hogy az egészségbiztosításnak óriási kiadásai származnak a részeg páciensek kikúrálásából, a legköltségesebb estén - szilveszter éjszakáján - nagyjából 23 millió font (közel hétmilliárd forint) folyik el ilyen célra az szigetországban. Az ilyen jellegű költségek éves szinten megközelítik a három milliárd fontot, ami a duplája a tíz évvel ezelőtti detoxikálásra fordított pénzeknek.
További érv a szigorú szabály bevezetése mellett, hogy a nem megfelelő mértékű alkoholfogyasztás és az alkoholizmus népbetegséggé vált Nagy-Britanniában. Egy tanulmány becslése szerint nagyjából 10 millió felnőtt brit rendszeresen túllépi az ajánlott napi alkoholfogyasztási szintet, és ezzel kockáztatja az egészségét.
A kutatók azt is kimutatták, hogy egy átlagember az egészséges szintnél kétszer több bort iszik meg naponta. Ezenkívül azt is megállapították, hogy az otthoni kimérések során kétszer annyit töltenek maguknak a britek, mint amennyit egy kocsmai körben kapnának.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







