Közép-Európa államai megszenvedik a válságot, mindenhol adómilliárdok hiányoznak a büdzsékből. Terjed az adóelkerülés, ám ez ellen több országban intézkedéseket terveznek.
A visegrádi országok - Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország -, valamint Ausztria és Szlovénia adóhatóságainak tegnapi megbeszélését követően a Népszabadság összegyűjtötte, egyes országok hol látják a vagyonadóztatás helyét a közteherviselési rendszerekben. A válaszokból kiderült, minden országban létezik a vagyonadózásnak valamilyen formája, s arra is van példa, hogy a központilag beszedett adót visszaosztják a helyhatóságoknak.
Ausztriában kezdetben nem csak az ingatlanra, még a műtárgyakra, festményekre is kiterjedt az adókötelezettség, ám az adóztatásnak e széles körű kiterjesztése nem működött, így már csak a telek után kell adót fizetni. Magyarországon már eddig is voltak vagyoni típusú adók, ám azok kivetése az önkormányzatokon múlott, mint ahogy az adóalap meghatározása is helyben dőlt el. Jövőre megváltozik a rendszer, az adót központilag szedik be, önbevallás alapján a nagyobb értékű ingatlanok, illetve bizonyos ingóságok után.
Hellyel-közzel minden ország képviselője arról számolt be, hogy a válság hatására romlottak az adóelkerülést mutató statisztikák. Szlovéniában főleg az építőiparban és a színesfém-kereskedelemben tapasztalják ezt, most készítik elő azokat a törvénycsomagokat, amelyekkel szembeszállhatnak az adóelkerüléssel. A cseh hatóság vezetője a feketemunka elburjánzását emelte ki, s Ausztriában is tapasztalják a feketemunka terjedését. Meglepő, de ennek nem látják hatását az adóbevételekre, például az áfára.
Magyarország azon államok közé tartozik, ahol nem bújnak ki érezhetően többen az adófizetés alól, mióta beütött a krízis, legalábbis a magyar adóhatóság elnöke Szikora János APEH-elnök szerint. Intő jel lehet azonban, hogy nőtt a felszámolások száma.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egyértelműen a válság számlájára írható azonban, hogy a költségvetéseknek kevesebb lesz az adóbevétele a tervezettnél. A büdzsé módosítására kényszerült Szlovákia is, ahol az eredetileg várt tízmilliárd euró bevételből várhatóan csak 7,6 milliárd folyik be az idén. A lengyel büdzsé is módosításra szorul, mint ahogy Ausztriában is lépni kell. Nyugati szomszédunknál először a kiadások, azokon belül is az adminisztráció megkurtítását vizsgálják, a bevételek emelése csak később kerülhet szóba, ha az előbbi tételek nem hoznak elegendő javulást az egyenlegben.
A magyar büdzsének 400 milliárd forintja bánja a krízist. Pótköltségvetést ugyan nem nyújtott be a kormány, de év közben többször is módosított az előirányzatokon. Így is bizonytalan, befolyik-e például a társasági adóból várt 418 milliárd forint, és az áfával is gondok lehetnek. Előbbi sorsa a decemberi adófeltöltésen múlik, ám hogy teljesül-e a terv, azt ma még az APEH-ben sem tudják.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Átszabják a hatósági áras gázpalackokra vonatkozó szabályokat
- Bendarzsevszkij Anton: minden bizonnyal az oroszok robbantották fel a gátat
- Ötször nagyobb volt Budapestnél, de megsemmisült
- Nincs augusztus Corvin (Palace) nélkül
- Az ázsiai partnerek aránya egyre jelentősebb - mondta Nagy Márton egy konferencián
- Jelentős változás jöhet a lombikbébiprogramnál
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


