A jövő évi választások lebonyolítása, illetve az elitcsere 14,9 milliárd forint kiadással jár - derül ki a 2010-es költségvetés tervezetéből.
A jövő évi költségvetési tervben a 2010-es párt- és önkormányzati, illetve köztársaságielnök-választásra összesen 14,9 milliárd forint plusztámogatás szerepel. Négy évvel ezelőtt 10,46 milliárd forintot költöttek a hivatalok - igaz, az összehasonlíthatóságot torzítja, hogy akkor nem volt államelnökváltás, de enélkül is 4,2 milliárd forinttal - 36 százalékkal - nőtt az előirányzat -írta a Napi Gazdaság.
A választások lebonyolítására plusz 11 milliárd forintot kap az önkormányzati tárca, ezt egészíti ki a parlament hárommilliárd forint kiadási kerete. Négy évvel ezelőtt a parlament a képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadásokra mindössze 753 millió forintot költött az akkor tervezett 2,1 milliárd forinttal szemben. Most a jelek szerint arra számítanak, hogy nagy lesz a "jövés-menés", ugyanis e kiadások a távozó képviselők "végkielégítését fedezik". A közvélemény-kutatási adatok szerint is sok régi arc eltűnhet a jelenlegi elitből.
Az önkormányzati tárca által kezelt 11 milliárd forintos keret túlnyomó része - 150 millió forint híján - dologi kiadásokra megy, ebből béreket nem fizetnek. Legutóbb az önkormányzati és országgyűlési választások lebonyolítására 9,6 milliárd forintot költött az önkormányzati tárca.
A jövő évi költségvetést terheli még a köztársaságielnök-váltás - már ha egyáltalán lesz. Mindenesetre erre a célra az elnöki hivatal költségvetésében plusz 700 millió forintot különítettek el, aminek fele végkielégítésekre, másik fele beruházásokra van fenntartva. A jogszabályok szerint a távozó elnököknek az állam rezidenciát biztosít - a beruházási keret java részét erre tervezték.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A politikai pártok és pártalapítványok támogatására az ideihez hasonlóan 3,8 milliárd forintot fordít a költségvetés, amit negyedévente hívhatnak le a pártok a választási eredmények ismeretében. Mivel a választások az első félévben lezajlanak, így a 3,8 milliárdos keretet az eredményekkel arányosan újraosztják, de a főösszeg nem változhat.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








