Nagy-Britanniában és Hollandiában már ma, hat tagállamban pénteken és szombaton, tizenkilencben pedig vasárnap szavazhat összesen 375 millió polgár. Elképzelhető, hogy az eddigi legalacsonyabb lesz a részvétel
Az összesített eredményeket az Európai Parlament sajtószolgálata vasárnap este tíz óra utánra ígéri. Megváltozik a frakcióalapítás rendje is, így az erőviszonyok később tisztulnak le: a továbbiakban nem hat országból 20 képviselő, hanem hét országból 25 hozhat létre csoportot.
Brüsszelben máris aggódnak, mi lesz, ha a brit és a holland sajtó megszellőzteti a voksolás idején készülő exit pollokat, mert az eredmények esetleg befolyásolják más tagországok polgárait. Ám az uniós szabály csak azt mondja ki, hogy a hivatalos végeredményt nem tehetik közzé a választási bizottságok.
Kérdés, hogy a folyamatosan csökkenő érdeklődés milyen politikai hatásokat vált ki. Míg az első közvetlen választás során, 1979-ben még 62 százalékos volt a részvétel, addig 2004-ben már csak 45. Jelenleg a felmérések azt gyanítják, hogy jó, ha a jogosultak harmada az urnák elé járul: az emberek kiábrándultak a gazdasági válság miatt, és egyre kevesebbet tudnak a parlamenti munkáról, döntésekről. Ám a választás közeledtével növekedik a részvételi kedv. Ha mégis kevesen mennek el szavazni, az kedvezhet a szélsőségnek a bal- és a jobboldalon egyaránt, illetve az uniót gyanakodva figyelő antiföderális erőknek.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)