A kínai hatóságok ismét kipécéztek egy weboldalt: ezúttal a Twittert, az ismert mikroblogot tiltották be.
A világ legnépesebb országa egyben a világ legtöbb internet-felhasználójával is büszkélkedhet. A világhálón való szörfözés azonban nem teljesen felhőtlen, hiszen az országban több mint 6 000 oldalt tiltottak be, melyekről a hatóságok úgy gondolják, hogy rossz hírét kelti az országnak, vagy felforgató gondolatokat terjeszt. A YouTube, az Amazon, a New York Times, a Blogspot, a Flickr és az Apple iTunes oldala mellett most a Twittert is betiltották.
Június negyedikén, csütörtökön lesz ugyanis a húszéves évfordulója annak, hogy vérbe fojtották a Tienanmen téri tüntetést, ez pedig sok - a kínai kormányzatot elítélő - véleményt szült az interneten. Hogy az évforduló elmúltával leveszik-e az oldalt a tiltott weblapok listájáról, még nem tudni, ne feledjük, egy időben a Google is tiltott oldal volt.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







