Kevésbé törékeny Kelet-Közép-Európa országainak pénzügyi helyzete, mint ahogyan az az IMF néhány héttel ezelőtt kiadott jelentéséből látszott - ez derült ki a valutaalap bejelentéséből, amely a kiadványban foglalt egyes számok revíziójáról szólt. A Global Financial Stability Report címet viselő anyagban téves számok szerepeltek a térségbeli országok külső adósságállományát illetően, ez elemzők, újságírók és több érintett jegybank részéről tiltakozást váltott ki.
A tévedések nagysága jócskán meghaladta a statisztikai hibahatárt. Csehország esetében az adósság/tartalék mutatót a jelentésben szerepelt 236-ról 89 százalékra volt kénytelen mérsékelni az IMF; Észtország adata 210-ről 132, Ukrajnáé 208-ról 116 százalékra változott. Magyarország vonatkozásában egyelőre nem közölték a revízió eredményét a valutaalap illetékesei, de jelezték, hogy a térség minden államánál átszámolják a közölt eredményeket. A hibát egyébként téves adatbevitellel magyarázták.
Hazánkban a BIS adatai szerint a külső kötelezettségek a 37,74 milliárd dollárra növelt devizatartalékok 87,4 százalékát teszik ki. Ennél Csehország, Lengyelország, sőt Ukrajna és Szerbia is alacsonyabb aránnyal büszkélkedhet, csak Románia, valamint a balti országok állnak rosszabbul. A BIS ugyanakkor csak a vele kapcsolatban lévő bankokkal szembeni tartozásokat tartja nyilván, így az IMF minden bizonnyal magasabb rátát közöl majd.

Árstopra sincs szükség, brutál árcsökkentés van a boltokban: itt az olcsósított élelmiszerek listája
Miközben az inflációról szóló hírek rendre az árak emelkedéséről szólnak, akadnak azért olyan termékek is, amelyeknek az ára csökkent az elmúlt egy évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


