4 °C Budapest

A repülés hőseit is meghívták Obama beiktatására

Pénzcentrum
2009. január 19. 16:46 1 perc

Az utolsó pillanatban meghívást kapott Barack Obama elnöki beiktatására annak a repülőgépnek az ötfős személyzete is, mely múlt csütörtökön bravúros módon hajtott végre hajtóművek nélkül kényszerleszállást a Hudson-folyón.

Barack Obama pénteken - egy nappal a baleset után - hívta fel a - Chesley Sullenberger főpilótát. Nemcsak megköszönte neki a hősies helytállását, hanem mindjárt meg is hívta őt és a személyzet további négy tagját a keddi beiktatási ünnepségre. A repülőgépet oly professzionálisan sikerült letenni a vízre, hogy az utasok minden további nélkül kimászhattak a szárnyakra, ahonnan mentőhajók vették fel őket.

A balesetnek halálos áldozata nem volt, és mindössze egy komolyabb sérült akadt, akinek mind a két lába eltört. A US Airways 1549-es járata felszállás után 15 perccel egy madárrajjal találkozott, mely végzetesnek bizonyult mindkét hajtómű számára. A repülőgép vitorlázva ereszkedett a Hudson-folyó vizére New York városánál.

Sullenberger csütörtök óta nemzeti hőssé és ikonná vált: gratulált neki a leköszönő elnök George W. Bush is, valamint érdemei elismeréseképp megkapta New York város kulcsait is.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?