Saját sikere áldozatává vált az ünnepek előtti vásárlási csúcsban az Apple, a hírhedt fekete pénteki iPod eladások ugyanis olyannyira jól sikerültek, hogy mostanra több modell hiánycikké vált és több kereskedelmi partner sem tudja kiszolgálni a készülékek iránt érdeklődőket.
A hiány az Amazon.com-nál volt először érzékelhető, amikor a 8 gigás iPod touch modellre a korábbi 11 nap helyett már csak 3-5 hetes szállítási időt tudtak vállalni, csakúgy mint a 16 gigás készülékre.
Eleinte ez csak az Amazonnál és csak a touch modellekre volt jellemző, mostanra azonban a Wal-Mart, a Target és a Best Buy is küszködik az igények kielégítésével és már a nano, valamint a shuffle készülékek is érintetté váltak.
A Kaufman Bros. elemzője szerint furcsa, hogy az iPodnak a jelenlegi gazdasági környezetben is ekkora sikere van. A szakértő szerint ez annak tudható be, hogy a termék ára nem túl magas és a vásárlók pontosan tudják, mit várhatnak az Apple készülékétől, így semmit nem kockáztatnak.
Az elemző szerint nagy ötlet volt a cégtől a karácsonyi szezonban bevetni az iPhone ajándékutalványt, ebből ugyanis egyrészt nehéz kifogyni, másrészt így a készülék aktiválási folyamatán már maga a tulajdonos mehet végig, ő adhatja meg a kért személyes információkat.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








