7 °C Budapest

Újabb betiltott reklám: teljesen hülyének néznek?

Pénzcentrum
2008. november 27. 09:30

Az iPhone népszerűsítése kapcsán igencsak meggyűlik a baja az Apple-nek a brit Advertising Standards Authority-vel, mely már a második reklámjukat tiltja be a szigetországban arra hivatkozva, hogy a hirdetés félrevezeti az egyszerű nézőket.

Mint ismeretes, korábban az volt a hatóság kifogása, hogy az Apple úgy reklámozta termékét, hogy azáltal a teljes internet elérhető, holott a készülék nem támogatja a Flash és Java alkalmazásokat.

Ezúttal sokkal nevetségesebb a kifogás: az Apple a reklámban azt hangsúlyozza, hogy az új iPhone 3G igencsak gyors, ezzel azonban a hatóság azért nem ért egyet, mert az adatletöltési sebesség a helyi hálózat minőségétől függ.

Az Apple álláspontja szerint a hirdetés csak azt hivatott hangsúlyozni, hogy a 3G útján az iPhone sokkal gyorsabb lett elődjénél, a szabályozók szerint azonban egy egyszerű néző azt hiheti, hogy a készülék pont olyan gyorsaságot képes produkálni, mint amit a reklámban bemutatnak.

Érdemes megjegyezni, hogy a fogyasztók érdekeinek védelme és a korrekt tájékoztatásért való harc ugyan nemes dolog, a britek azonban ezt talán kicsit túlfejlesztették és mostanra gyakorlatilag komplett hülyének nézik a fogyasztókat, ami nem feltétlenül a legjobb hozzáállás.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?