Már nincs is egy hónap, és kezdődnek a céges karácsonyi rendezvények, melyek menetrendje általában megszokott: a vállalat éves teljesítményének kerek mondatokba szedett értékelésétől indul, és végül legtöbbször zenés-táncos mulatságba fordul az egész. Kisebb cégek esetén házon belül, nagyobbaknál rendezvényszervező cégek segítségével bonyolítják le az eseményt, ahol a vacsora mellé sokan már sztárvendégeket is "rendelnek".
Ma már minden magára valamit is adó cég megrendezi saját karácsonyi, évértékelő ünnepségét, melynek időpontja jellemzően december közepe. Ezekre gyakran a munkavállalókon kívül a vállalat üzleti partnereit is elhívják, akik szemében különösen jó színben igyekeznek feltűnni a szervezők, ezért minél nagyobb presztízst kölcsönözni az eseménynek.
Természetesen az elsődleges célja ezeknek mindig egyfajta gesztus, ahol a vezetőség kifejezi, hogy mennyire fontos számára az alkalmazottak egész éves munkája. Ezt sokan a helyszínválasztással, a pompával, a "soha ilyen máshol még nem volt" típusú programokkal kívánják kifejezésre juttatni, így aztán nem is csoda, hogy a rendezvényszervező cégek feladatai ilyenkor nem csak, hogy megszaporodnak, de komoly fejtörést is okoznak, hiszen nehéz ma már újat mutatni.
Divatos manapság, hogy valamiféle téma köré építik az estét, ahol a résztvevők ennek megfelelő öltözéket viselnek. Tavaly a Deloitte Zrt. dolgozói például ördögöknek, illetve angyaloknak öltöztek karácsonykor, mások egy fürdőbe vitték alkalmazottaikat, ahol természetesen fürdőruhás buli várta őket.
Nem ritka azonban már a - divatos kifejezéssel élve - celebek meginvitálása sem, a megasztároktól kezdve, zenészeken, énekeseken át, a dj-kig, vagy humoristákig. Utóbbiakon belül is kifejezetten felment az ázsiójuk az úgynevezett stand-up comedy előadóknak, akiket - illetve magát a műfajt - sokan talán a Fábry Sándor nevével fémjelzett műsorból ismernek.
Természetesen a fellépők gázsija nem a legolcsóbb, alsó hangon is 100 ezer forintnál kezdődnek az ilyen műsorszámok árai, de nem ritka, ha egy estéért akár milliós nagyságrendű összeget is elkérnek.
Szőke András filmjeinek egyik állandó szereplője, Badár Sándor 30 perces előadásaiért például akár 170-195 ezer forintot is elkérhetnek a rendezvényszervezők, amely összeg még az áfát sem tartalmazza.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Showder Klubból ismert Aranyosi Péter felkérése szintén nem olcsó mulatság, hiszen az ő fél órája is 165 ezer forint plusz áfába kerül.
Persze ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy a fent említett tv-műsor valamelyik sztárja legyen a humorista, valamivel olcsóbban is megúszhatják a cégek a karácsonyi bulit, mint ahogy az a lenti táblázatból is kiderül, melyet két nagyobb rendezvényszervező cég ajánlataiból állítottunk össze.
Természetesen ezek az összegek nem egyenesen a művészek zsebébe vándorolnak, hiszen abból a közvetítő is lecsippent magának valamit, mindenesetre ha valaki bármelyikükkel találkozna a legközelebbi céges buli egyikén, most már tudja, hogy mit meg nem ad a munkáltatója a felhőtlen szórakoztatásért.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.