Pénzcentrum európai körképéből kiderült, hogy Luxemburgban is nagyjából ugyanennyit fizetnek az autósok az üzemanyagért, viszont Lengyelországban jóval olcsóbb tankolni.
Igaz itthon még csak néhány napja köszöntött ránk a téliesebbnek mondható idő, a környező országokban, melyek rendelkeznek kellően magas hegycsúcsokkal, már elkezdődött a síszezon, ha máshogy nem, hóágyúk segítségével. Nézzük idén hol, mennyiért síelhetünk!
Ha a síterepek, illetve sífelvonók üzemeltetői nyáron határoznák meg a bérletárakat, bizony komoly gondban lennének a téli sport szerelmesei, ugyanis néhány hónapja még a nyersanyag-, illetve üzemanyagárak emelkedése jóval nagyobb áremelést indokolt volna, mint amekkora végül is bekövetkezett.
A liftek, hóágyúk, pályakarbantartó gépek üzemeltetése jelentik a legnagyobb költséget a sípálya-fenntartók számára, így aztán nem is meglepő, ha minden évben emelik némileg az áraikat. A mostani szezonban azonban nem biztos, hogy akkora tömegek lepik majd el a síparadicsomokat, hiszen a válság a pénztárcákat sem hagyja érintetlenül, ezért előfordulhat, hogy a téli vakáción spórolnak majd a családok.
A svájci síterepeken idén mindössze 3-5 százalékkal magasabbak a bérletárak, mint tavaly, de ennél is alacsonyabb, mindössze átlag 3 százalék körüli drágulásra számíthatnak az Ausztriában síelők, az osztrák felvonók szakmai szövetsége szerint.
Olaszországban ezzel szemben nem az üzemanyagárak, illetve a válság, hanem a dolgozók gördítenek igen nagy követ a síszezon kezdete elé, akik a következő szezonra fizetésemelést követelnek, márpedig egy esetleges üzemzárás nem tenne jót a pályák hírnevének sem.
Az üzemeltetőknek idén tehát nem csak az időjárás viszontagságai, és az évről-évre egyre kevesebb hó miatt kell izgulniuk, hanem a fizetőképes keresletért is. Ilyenkor rengeteg last minute, illetve egyéb akcióval igyekeznek az utazásszervezők forgalmat növelni, ami persze a vevőknek kedvez, vagyis ha okosan keresgélünk, még kedvező ajánlattal is találkozhatunk idén.
Mivel az egyik legnagyobb tételt, amin ráadásul még változtatni sincs esélyünk, hiszen nem választhatunk egyéb szolgáltatót, a síbérletek jelentik. Éppen ezért megnéztük, hogy idén hozzávetőleg mennyiért használhatjuk a felvonókat, egy, illetve hat nap esetén.
Négy ország, és azon belül két-két síközpont árai hasonlítottuk össze, főszezonban, ami hozzávetőleg karácsonytól január közepéig, majd februártól március közepéig tart.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200811/18-siberlet_081118.jpg)
Talán nem meglepő, hogy Szlovákiában a legolcsóbbak a síbérletek, itt hozzávetőleg egy napijegy 3-6 ezer forintba, míg egy hat napos bérlet 15-30 ezer forintba kerül, sítereptől függően, ami 50-60 százalékkal is olcsóbb lehet a többi ország sírégióihoz képest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy tavaly például meglehetősen kevés hó esett Szlovákiában, de még a hóágyúzásnak sem kedvezett a hőmérséklet, így az alacsonyabban fekvő terepeken alig lehetett síelni. Szintén hátránynak számít, hogy igen rövid, és kevés pályával rendelkezik a szomszédos ország, így ha összehasonlítjuk mondjuk a Francia bérletárakkal az ittenieket, már nem is tűnik olyan olcsónak.
Kezdő síelők, kisgyerekes családok számára azonban ideális lehet, már csak közelsége miatt is.
Franciaország ezzel szemben a világ leghosszabb pályarendszereit tudhatja magáénak, ami persze az árakban is megmutatkozik, hiszen itt 25-50 ezer forintba kerül egy 6 napos síbérlet, igaz ezért cserébe sok helyen a nem ritkán több száz kilométeres pályák között buszos közlekedést is igénybe lehet venni.
Ausztria a hazai sízők körében, elsősorban annak közelsége, és persze a családias légköre miatt is kedvelt síparadicsom, sokan akár egy-egy napra is hajlandóak kiruccanni a közeli terepekre, ahol napi 3500-tól 10 ezer forint feletti összegekért lehet síelni. A legtöbb pályarendszer mindössze néhány tíz kilométeres, azonban akadnak itt is 100 kilométert meghaladók, amit egy nap alatt nem is igazán lehet besíelni.
Az összehasonlításban, mint az látszik tehát csak a síbérlet árak szerepeltek, azonban egy síelés, illetve annak költségvetésének megtervezésekor az utazás, illetve szállás költségei is beleértendők, nem beszélve a felszerelés bérléséről, vagy megvételéről, amely igen jelentős tételnek számít. Szerencsére az üzemanyagárak mostanra jelentősen lecsökkentek a néhány hónappal ezelőtti csúcs óta, így ez a tényező nem befolyásolja negatív irányban a keresletet. Hogy végül idén válságot élnek-e meg idén az síterep üzemeltetők, utazásszervezők, szállásadók, vagy síszaküzletek, majd csak a szezon végén lehet biztosra venni.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)