Megérkezett a Magyar Nemzeti Bank által felajánlott pénz-brikett szállítmány első adagja a Baranyai megyei Geresdlakra. A forgalomból kivont pénzjegyekből aprítással és préseléssel készített tömböket a pécsi Első Lions Klub elnöke és a helyi polgármester vette át - írja a Napi Gazdaság.
Az MNB a nyár végén írt ki pályázatot karitatív, non-profit szervezetek számára, akik nagy számban jelentkeztek a fűtésre kiválóan alkalmas brikettekre. Az elhasználódott bankjegyekből készített tömbök fűtőértéke vetekszik a barnaszénnel.
A hagyományos tüzelőanyag kiváltásával a 960 lelket számláló, évente 200 millió forintból gazdálkodó település az előzetes kalkulációk szerint 14 millió forintot takaríthat meg az akciónak köszönhetően.
Az eredetileg 70 tonnányi szállítmányt (ez kb. 350 milliárd forintnyi darált bankjegy) az időközben bevont bankjegyeknek köszönhetően 100 tonnára egészíthetik ki, amit folyamatosan szállítanak a községbe. A tömböket korábban egy erőműben semmisítették meg, amiért korábban még fizetni is kellett.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








